2p

Az év végéig legalizálhatják a marihuána rekreációs célú használatát Németországban - derült ki Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter szerdai bejelentéséből.

A maximum 25 grammnyi marihuána birtoklását, illetve három tő termesztését lehetővé tévő döntés hírét Karl Lauterbach egészségügyi miniszter is megerősítette.

A kormány egyúttal engedélyezné a kannabisz termesztését és terjesztését egyes, engedéllyel rendelkező szövetkezeteknek is.

A bejelentés előtt Berlin egyeztetéseket folytatott az ügyben az Európai Bizottsággal is. Ezt követően elvetették azt az elképzelést, mely lehetővé tette volna a marihuána árusítására szakosodott boltok létesítését.

Szabad utat ad Németország a fűnek. Fotó: Depositphotos
Szabad utat ad Németország a fűnek. Fotó: Depositphotos

A rendelkezést a német törvényhozás mindkét kamarájának jóvá kell hagynia.

Lauterbach már tavaly ősszel beterjesztett egy ilyen jellegű javaslatot, ám akkor többen aggályokat fogalmaztak meg amiatt, hogy a lépés összeférhetetlen lenne a nemzetközi és az európai uniós jogszabályokkal.

Lauterbach októberben kudarcnak nevezte a kannabisz illegális kábítószerként kezelését, vagyis a szer termesztésének, értékesítésének és fogyasztásának tiltását és üldözését. Hangsúlyozta: a kormány célja nem a fogyasztás további növelése, hanem a gyermek-, az ifjúság- és az egészségvédelem erősítése és a feketepiac visszaszorítása.

Németország - több más európai országgal együtt - korábban már engedélyt adott a kannabisz korlátozott, orvosi célú felhasználására.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG