4p
Most csak két vizsgálat eredményét hozta nyilvánosságra az Állami Számvevőszék (ÁSZ), de több felsőoktatási intézménynél tártak fel szabálytalanságokat. Valamennyi egyetemet és főiskolát górcső alá vesznek.

Horváthné Herbáth Mária felügyeleti vezető az általános tapasztalatokról elmondta: egyes intézmények megsértették a közbeszerzésekre vonatkozó előírásokat, a hallgatói költségtérítéseket nem a kincstárnál vezetett számlán kezelték.

Probléma volt még, hogy a térítési díjakat nem minden esetben alapozták meg önköltségszámítással. Az eszközök és források állományának valódiságát több intézmény leltárral nem támasztotta alá teljes körűen.

Az előirányzatok tervezése, a normatív támogatások felhasználása ugyanakkor alapvetően szabályos volt. Az állami felsőoktatási intézmények fenntartója szabályszerűen látta el alapítói és egyéb feladatait.

Amivel nem éltek

Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke kiemelte: 2009-12 között a hatályos felsőoktatási törvény a pénzügyi és vagyongazdálkodási területeken bármely más költségvetési szervhez képest nagyobb önállóságot biztosított az állami felsőoktatási intézmények számára, ezzel azonban nem minden esetben tudtak élni. Több intézmény pénzügyi egyensúlya megingott, mintegy feléhez költségvetési felügyelőket, illetve főfelügyelőket rendeltek ki - jegyezte meg az alelnök.

Ennyibe kerülnek

Kitért arra is: a fenti időszakban a felsőoktatási intézmények kiadásai 1881 milliárdot tettek ki, amihez az állam 752 milliárdos költségvetési támogatást biztosított. Kijelentette: össztársadalmi érdek, hogy a felsőoktatási intézmények szabályosan működjenek és maradéktalanul betartsák a gazdálkodásukra vonatkozó előírásokat, szabályszerűen használják fel a rájuk bízott közpénzeket.

Hol, mivel volt baj?

Csütörtökön két felsőoktatási intézmény, a veszprémi központú Pannon Egyetem és a Szolnoki Főiskola anyagát hozták nyilvánosságra. Horváthné Herbáth Mária közölte: a Pannon Egyetem belső kontrollrendszerének működtetése, pénzügyi és vagyongazdálkodása - kisebb hiányosságok mellett - megfelelt a jogszabályi előírásoknak.

A csökkenő költségvetési támogatás és hallgatói létszám, továbbá a romló pénzügyi pozíció ellenére is megőrizte fizetőképességét, kincstári biztost, költségvetési (fő)felügyelőt nem rendeltek ki. Nem volt szabályszerű ugyanakkor a megbízási díjak elszámolása és működési bevételek beszedése, valamint a rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások előirányzatának felhasználásakor is tártak fel szabálytalanságokat.

A vagyongazdálkodás és vagyonkimutatás során - egyes mérlegtételek bemutatása és értékelése kivételével - betartották a jogszabályokat és belső előírásokat. A számvevők az intézmény rektorának fogalmaztak meg javaslatokat a problémák orvoslása érdekében.

És Szolnokon...

A Szolnoki Főiskolán azt állapították meg, hogy a belső kontrollrendszer működtetése összességében nem volt megfelelő, amely a pénzügyi és a vagyongazdálkodás területén egyaránt szabálytalanságokat eredményezett.

Az intézménynél a mintegy 41,6 százalékos hallgatói létszámcsökkenés, a bevételi lehetőségek szűkülése és a jelentős összegű PPP-kiadások miatt többször merültek fel likviditási problémák. A személyi juttatások, a megbízási díjak, a dologi kiadások előirányzatainak felhasználása, a bevételek beszedése szabálytalanul zajlott, a hallgatói költségtérítéseket nem kincstári számlán kezelték.

Jönnek még ellenőrzések

A számvevők a rektornak és a felsőoktatásért felelős miniszternek egyaránt fogalmaztak meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteni. Ezt utóellenőrzés során értékelheti az ÁSZ.

Az alelnök hozzátette: emellett további hat ellenőrzés - a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a győri Széchenyi Egyetem, a Miskolci Egyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola és a Táncművészeti Főiskola - van befejezés előtti szakaszban. Kérdésre jelezte: a Corvinus Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola ellenőrzése július 20-ával indult el, további hét egyetemét augusztus 20-a után kezdik el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG