4p
Végre vannak adatok a menekültek korbeli és képzettségbeli összetételéről, a németek 400 ezer személyt interjúvoltak meg, 70 százalékuk fiatal vagy gyerek. Óriási előnyt jelenthetnének a munkaerő-hiánnyal küzdő német gazdaság számára, csakhogy a legtöbbjüknek vagy képzettsége nincsen, vagy bizonyítványa. „Nem a holnap dolgozói, hanem a holnaputáné” – tartják.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

A német precizitás lassan pontot tehet az olyan buta viták végére, hogy a menekültek vajon mind analfabéták-e, vagy csupa mérnök és egyetemi professzor. Az ottani munkaügyi szervezet – melynek vezetője nemrég a menekültügyet is átvette – 400 ezer menekült körében készített felmérést.

A Bundesagentur für Arbeit (BA) óriási lehetőséget lát a menekültekben a német munkaerőpiac számára – írja az AFP hírügynökség. A német munkanélküliség szeptemberben is csökkent. Ám nagyon nagy ráfordításokra van még szükség a nyelvtanítás, oktatás, szakmai képzés terén.

Sok idő kell még ahhoz

A felmérés szerint a menekültek 70 százaléka 30 év alatti, 55 százalék pedig 25 évnél fiatalabb. A fiatal menekültek munkával kapcsolatos motivációja nagyon erős, és erős az akarat, hogy a saját lábukra álljanak – írják. Ám sok időre lesz szükségük, hogy a német munkaerőpiacra integrálódjanak. „Ez nem a holnap munkaereje, hanem a holnap utáné” – idézik a BA egyik vezetőjét, Raimund Beckert.

Hiányoznak a dolgozók

A menekültek 80 százaléka nem rendelkezik megfelelő iskolai bizonyítványokkal, amikor Németországba ér. (Egyéb papírokkal sem – a szerk.) Ezért a munkaügyi hatóságnak az is nagy feladata, hogy a meglevő szaktudást megfelelő bizonyítványokba foglalja a leendő munkaadók számára.

Kutatások szerint évi ha évi 400 ezer fős nettó bevándorlás lesz Németországban, 2030-ig akkor is hiányozni fog 1,5-2,0 millió munkavállaló.

Önkéntes a válaszadás

Ám úgy tűnik, a menekültek pontos képzettségéről, foglalkozásáról nem készült statisztika. A Die Welt nemrég azt írta, megkérdezik ugyan őket erről egy űrlapon az érkezéskor, ám a válaszadás önkéntes, így az adatok hiányosak. „Nem reprezentatívak”, nem megbízhatók, csak óvatosan lehet ezeket kezelni.

A rendelkezésre álló információk szerint mindenesetre közel minden hatodik menekültnek, pontosabban 15 százalékuknak van felsőfokú végzettsége. A gimnáziumot végzettek aránya 16 százalék, egyéb középiskolát 35 százalék végzett. A 24 százalékuknak általános iskolája van, 11 százaléknak pedig az sem.

A németek sem sokkal képzettebbek?

A német lakosságon belül 22 százalék a felsőfokú vagy speciális szakmai végzettséggel rendelkezők aránya. A számokból tehát az derül ki, hogy a menekültek képzettségi színvonala valamivel alacsonyabb, mint a befogadó országé. De úgy tűnik, nem lényegesen sokkal, a német polgárok 34 százalékának sincsen meg még a középfokú végzettsége sem.

Az alacsony végzettségű személyek, akik közé már egyes szakközépiskolai jellegű képzések végzettjei is beletartoznak, erősen veszélyeztetettek a szegénység szempontjából – írják. A menekülteknek sok képzést kéne kapniuk, különben a magasan kvalifikált állások elzárva maradnak előlük.

A szírek többet jártak iskolába

A szíriaiak között az adatok alapján magasabb az átlagos végzettség, mint általában a menekültek között: 21 százalékuk azt adta meg, hogy felsőfokú végzettségű, 22 százalékuk gimnáziumot, 47 százalékuk általános vagy középiskolát végzett.

Óvodákba a menekültekkel!

Oktatási szakértők szerint az integráció kulcsa az iskolákban és az óvodákban van. (Főleg, mivel az első generációs bevándorlók nehezen alkalmazkodnak, a gyermekeik, unokáik már sokkal jobban, ahogy arról itt már írtunk.) Ezért sok szakember szorgalmazza, hogy a migránsgyerekek minél hamarabb járhassanak iskolákba, óvodákba, és a felnőttek nyelvi képzését is minél gyorsabban kezdjék meg.

„A legjobb esélyünk a sikeres integrációra akkor van, ha a menekültek gyerekei korai életkorban a napközi otthonos óvodákat és óvodákat látogatják, és ott rendszeresen kommunikálnak a nem migráns hátterű gyerekekkel” – idézik az egyik kutatóintézet vezetőjét. Az is cél kell legyen, hogy speciális osztályokból minél hamarabb a normál osztályokba kerüljenek a gyerekek.

(További, a németországi integrációs tervekkel kapcsolatos cikkünk itt olvasható.)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Titkolóznak a boltok, kukoricára térdepeltették a német üzletláncokat
Buksza blog | 2024. december 19. 11:02
Siralmas helyzetben van a német kormány és a legnagyobb áruházláncok élelmiszer-veszteséggel kapcsolatos megállapodásának végrehajtása. A boltok nem igazán szeretnék megmondani, mennyi élelmiszert dobnak a kukába.
Makro / Külgazdaság Riasztó adatok jöttek Prágából
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 10:29
Drámaiak a cseh demográfiai adatok, hiába élnek hagyományosan viszonylag jól a csehek a kelet-közép-európai régió lakóinak összehasonlításában, nem igazán vágynak a gyermekekre.
Makro / Külgazdaság Izrael légicsapást mért Jemenre
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 09:54
Legalább kilencen meghaltak a Jemenben végrehajtott izraeli légicsapásokban csütörtök hajnalban – számolt be a húszi lázadók kezén lévő al-Maszíra televízió.
Makro / Külgazdaság Petschnig Mária Zita: Nagy hazugság a finanszírozási semlegesség, amit Orbán Viktor meghirdetett
Csabai Károly | 2024. december 19. 09:39
A Pénzügykutató Zrt. főmunkatársával a Klasszis Klub legutóbbi adásában átbeszéltük, mi várhat a magyar gazdaságra 2025-ben, valóban olyan fantasztikus lesz-e a jövő év, mint ahogy azt Orbán Viktor előrejelezte. Megtudtuk, hogy nincs is akkora probléma a fogyasztással, annál inkább az áfával. Valamint a költségvetéssel és az államadóssággal. Petschnig Mária Zita arról is elmondta a véleményét, mire lehet számítani Varga Mihálytól a Magyar Nemzeti Bank élén. És természetesen Magyar Péterről is, arról, az jobb lehet-e a magyar gazdaságnak, ha a Tisza Párt nyerne a 2026-os országgyűlési választásokon. A Klasszis Klub Live 4. évfolyamának 66. adását most megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Meglepetést okoztak a tokiói jegybankárok
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 08:51
Maradt a helyén a japán kamat. 
Makro / Külgazdaság Putyin szó szerint nagyon kellemetlen meglepetést kap karácsonyra
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 07:16
Nem sokat tehet az orosz jegybank a megugrott infláció ellen, miután annak hátterében nem kis részben az állami költekezés áll, ám várakozások szerint megteszi, ami tőle telik.
Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG