4p
Moszul visszafoglalásával kulcspozíciót veszített el a terrorszervezet, amelynek népszerűsége és területe a kalifátus három éve alatt folyamatosan csökkent. Az IHS Markit szakértői szerint az Iszlám Állam bár heves csatákat vív, a negyedik évfordulót már jó eséllyel nem éli meg.
2016. április 14-én iraki katonák az Iszlám Állam zászlójával pózolnak, miután visszafoglalták a nyugat-iraki Hít városát az IÁ-tól. Fotó: EPA / Nawras Ameer

Abu Bakr al-Bagdhadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője három évvel ezelőtt kiáltotta ki a kalifátust, az eltelt idő alatt az általuk birtokolt terület mérete ugyanakkor majdnem kétharmadával esett vissza az IHS Markit elemzése szerint. Most ráadásul újabb pofont kaptak, hiszen Rakka után Moszult is sikerült hosszú és fáradtságos harcok után visszafoglalni, míg a véreskezű vezetőt jó eséllyel az oroszok iktatták ki, lefejezve ezzel a szervezetet.

Több sebből vérzik

Az Iszlám Állam idén június 26-ig a becslések szerint mintegy 36 200 négyzetkilométernyi, vagyis nagyjából egy Belgiumnyi területet tudhatott a magáénak. Ez csak az idei évre 40, alapítása óta pedig 60 százalékos méretbeli csökkenést jelent, 2015 januárjában a dzsihadisták még 90 800 négyzetkilométernyi területen uralkodtak Irakban és Szíriában.

Az IHS Markit közel-kelet szakértője, Columb Strack szerint a terrorszervezet felemelkedése és bukása elsősorban a folyamatos nyomásgyakorlásnak köszönhető, amit már Rakka ostrománál is láthattunk az amerikai-szír haderők bevonulásakor. A katonaság ráadásul egy percig sem pihen, Rakka eleste után a csapatok Deir al-Zour felé fordultak, míg Moszul ostromának befejeztével az iraki erők következő célpontja Hawija, Tal Afar és al-Qaim lesz, ahonnan kifüstölik az Iszlám Állam maradékát.

Összeroppan a gazdaság

A katonai nyomásnak megvan a gyümölcse, az elveszített területekkel ugyanis belülről is töredezni kezd az Iszlám Állam. Gazdasági szempontból ahogy a kalifátus zsugorodott, úgy a „havi árbevétel” is rohamosan csökkent: míg 2015 második negyedévében még 81 millió dollárból gazdálkodhattak a terroristák, ez két év alatt mintegy 80 százalékkal, 16 millióra apadt. Hasonló tendencia látható a támogatottságukban is.

Légi felvétel a felrobbantott Nagy an-Núri-mecsetről Moszul Óvárosában az iraki erők és az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet fegyveresei közötti harcok közben, 2017. június 28-án. Az iraki kormányerők tíz nappal korábban indítottak támadást, hogy visszafoglalják az Iszlám Állam kezén lévő utolsó moszuli negyedet, az Óvárost. (MTI/AP/Felipe Dana)

A terrorszervezet ugyanis szép lassan minden bevételi forrását elveszítette, vagy súlyos károkat szenvedett. Így például az olajkitermelésből származó bevételek 88 százalékkal, a csempészetből, a rendkívüli adókból és az elkobzott javakból befolyt pénz pedig 79 százalékkal csökkent két év alatt. Így viszont aligha lesz képes fenntartani a működését, hiszen már most gondok vannak az ellátással, legyen szó a katonái vagy az elfoglalt területeken élők kifizetéséről, adott esetben megvesztegetéséről.

Nem mennek el csendben

Bár a szakértők úgy jósolják, hogy az Iszlám Állam nem éli meg alapításának negyedik évfordulóját, ez még korántsem jelenti azt, hogy a terrorszervezet csöndben tűnne el a történelemben. A gazdaságkutató egy másik közel-kelet szakértője, Firas Modad szerint mielőtt az IÁ valóban összeroppan és megsemmisül, biztosan számítani kell arra, hogy sűrűbbek lesznek a külföldön elkövetett terrortámadások – ennek jeleit az utóbbi fél-egy évben már mi is láthattuk.

A terroristák egyre kevesebb videót tesznek közzé, ami arra utal, hogy a kommunikációs csatornák is akadoznak, ez pedig visszaveti a szervezet népszerűségét is, ugyanakkor a már radikalizált gócpontok további támadásokat indíthatnak el – Németországban például csúcsra jár a terrorgyanú miatt elfogott emberek száma, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG