2p
Nem maradt el az amerikai választások után szokásos cicaharc, most éppen a demokraták számoltatnának újra.

Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje az eddigi adatok szerint majdnem kétmillió közvetlen szavazattal többet kapott a november 8-i amerikai választáson, mint a megválasztott elnök, Donald Trump, aki így az elektorokra épülő választási rendszernek köszönheti győzelmét.

Clinton veresége nagyrészt annak tudható be, hogy három szövetségi államban - a sok elektort adó Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban - alulmaradt. Pennsylvaniában és Wisconsinban változatlanul Donald Trumpé a közvetlen (tehát nem az elektorok, hanem a választópolgárok által leadott) szavazatok többsége.

Meghackelték a szavazógépeket?

Mivel Clinton nagyon nagy arányban veszített az elektori szavazatokból - neki 232 elektort sikerült megnyernie, míg a Trumpot támogató elektorok száma 290 -, a reá adott közvetlen voksok számának szaporodása nem változtat az elnökválasztás eredményén. Ám Clinton néhány híve és szövetségese azt hangoztatja: kétséges a megválasztott elnök mandátuma, ezért Hillary Clintonnak a voksok újraszámlálását kellene kérnie, éppen Pennsylvaniában és Wisconsinban. Felvetik még azt is, hogy Trump győzelme sok szavazókörzetben esetleg azért volt lehetséges, mert külföldiek meghackelték a választási rendszer számítógépeit.

Egy ismerős név

Jill Stein, a Zöldek volt elnökjelöltje szerdán - kampánymenedzsere révén - azzal hozakodott elő, hogy kampánycsapata péntekig kétmillió dollárt szeretne adományokból összegyűjteni, hogy finanszírozhassa az említett három államban a szavazatok újraszámlálásának költségeit.

Sajtóhírek szerint a Hillary Clinton kampányát jelentős összegekkel támogató milliárdos, Soros György hajlandó anyagilag támogatni a tüntetők mellett az újraszámlálást követelőket is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG