2p
Az orosz elnök szerint Moszkva őszintén törekszik helyreállítani a kapcsolatot Törökországgal.
Putyin orosz és Erdogan török elnök

Vlagyimir Putyin ezt azon a találkozón jelentette ki, ahol kazah hivatali partnerét, Nurszultan Nazarbajevet fogadta. Elmondása szerint Recep Tayyip Erdogan török elnök múlt keddi szentpétervári látogatása "megerősítette közös eltökéltségünket aziránt, hogy ne csak a kapcsolataink helyreállításáért, hanem azok fejlesztéséért is munkálkodjunk". Ahogy arról a Privátbankár.hu-n is írtuk, az eseményen Erdogan többször is „drága barátomként” szólította Putyint.

A találkozón Nazarbajev elmondta, hogy az orosz-török közeledés kedvező hatással volt a kazahsztáni helyzetre is, és a konfliktusban kormánya Moszkva oldalán állt. Ukrajna kapcsán Nazarbajev elmondta Putyinnak, hogy nemrégiben arról beszélt Petro Porosenko ukrán elnökkel, hogy Donyeck és Luhanszk autonóm státusának elfogadását az ukrán törvényhozás akadályozza, ebben azonban a pártnak nincs többsége.

A kézfogás, amitől behúzta a nyakát Európa

A két vezető először találkozott azt követően, hogy a török légierő tavaly novemberben légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy szíriai bevetésen részt vevő orosz bombázót. Erdogan, aki ismét többször is "drága barátomnak" nevezte Putyint, elmondta, hogy Ankara kész megvalósítani Oroszországgal közösen a Török Áramlat gázvezeték-projektet és a Törökország első nukleáris erőművének megépítéséről 2010-ben kötött megállapodást. Korábbi cikkünket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG