3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Többezer egészségügyi szakdolgozó nem írta alá az új jogviszonyt tartalmazó munkaszerződését, ám akik aláírták, azok most már kérvényezhetik munkáltatójuknál, hogy vállalhassanak másod- vagy harmadállást. Tehát a kezdeti teljes tiltás után ez a lehetőség mégis nyitva maradt, igaz, szűkösebb keretek és szigorú szűrőrendszer közé szorítva.

Az Országos Kórházfőigazgatóság (OKFŐ) utasítása, - amely az egészségügyi jogviszonnyal egy napon, március 1-jén lépett életbe -, kimondja, hogy az állami egészségügyben főálláson kívül másod- vagy harmadállásokat kizárólag a munkáltató engedélyével végezhetnek az ott dolgozók. Tehát amit eddig nem kellett bejelenteni, azt most igen, de egyáltalán nem biztos, hogy arra igent is kap a dolgozó.

Március 1-jétől kérvényezhető. Fotó: Depositphotos
Március 1-jétől kérvényezhető. Fotó: Depositphotos

Akadnak azért olyan munkakörök, melyek engedély nélkül végezhetők, tehát kivételek:

  • tudományos, oktatói, vizsgáztató, nevelőszülői, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső tevékenységek, ha az a főmunkaidőt nem érinti
  • igazságügyi és szakértői tevékenység
  • halottvizsgálati szaktanácsadói tevékenység
  • kamarai tisztség
  • szociális intézményekben való egészségügyi tevékenység
  • donor alkalmassági vizsgálatának végzése.

Az engedélyt minden esetben elektronikusan kell benyújtani, amit a munkáltató (például kórház) 8 napon belül köteles elbírálni. Ugyanennyi nap áll rendelkezésre, ha a dolgozó panasszal szeretne élni negatív válasz esetén.

Ha valaki jelenleg több állami intézménynél is dolgozik, a többi intézmény vezetőjétől kell támogató nyilatkozatot kérnie, amit a kérelem benyújtásához csatolni kell.

A kérelmeket az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánpolitikai és Jogi Főigazgató-helyettese bírálja el, és pozitív válasz esetén az engedélyt 18 hónapra kapja meg az egészségügyi dolgozó.

Amit nem engedélyez az OKFŐ:

  • ha a főállású munkaidőt érintené a másodállás
  • ha személyes közreműködői jogviszonyt létesítene a saját munkahelyével.

Mert hogy a rendelet szerint létezhet egy úgynevezett „személyes közreműködő”, egy olyan személy vagy szervezet, amelyre az OKFŐ szerint akkor van szükség, amikor a tárgyi feltételeket a munkáltató biztosítja, a személyi közreműködő pedig a személyi feltételeket. Magyarra fordítva: létszámhiány esetén egy adott kórházi osztályt fel kell tölteni munkaerővel. Ilyen esetekben viszont a munkáltató folyamodhat kérelemmel az OKFŐ vezetője felé.

Minden bizonnyal ez magát az átvezényelhetőséget jelenti, ugyanis a rendelet szerint minderre az egészségügyi ellátórendszer folyamatos és biztonságos működése miatt van szükség, és április 29-ig kell benyújtani.

Ha tehát valaki úgy szeretne másod- vagy harmadállást vállalni egészségügyi dolgozóként más egészségügyi intézményekben, hogy az nem érinti a főállás munkaidejét, ezek a kérelmek villámgyorsan meg fognak születni. Feltéve, ha minden kritériumnak meg is felel. Az engedélyek persze vissza is vonhatók, például akkor, ha valótlan adatokkal kérvényezte a másodállást, ha a főállású munkáltatója ellátási érdekre hivatkozva kéri engedélye visszavonását, vagy ha maga a dolgozó szeretné megszüntetni másodállását.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
Makro / Külgazdaság Jobban járnak a szennyezők? Egyszerűbb lesz a bevándorlás? Szakértőt kérdeztünk az eltörölt adókról
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 9. 06:01
Több adónem is megszűnik Magyarországon, amelyek a települések bevételeit, a nagy ipari szennyezőket, valamint a bevándorlást érintik. Ezeket egytől egyig az Orbán-kormányok alatt vezették be őket. Egyszerűbb lesz harmadik országból betelepülni? Jobban járnak a szén-dioxid-kibocsátásért felelős cégek? Adószakértőt kérdeztünk a várható hatásokról.
Makro / Külgazdaság Megnevezte elnökjelöltjét a Tisza Párt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 13:16
A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke köztársasági elnök lehet. Kedden dönt az Országgyűlés.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyi magyar áldozata volt az embertelen hőhullámnak
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 09:58
A Nemzeti Népegészségügyi Központ összesítette a június 27. és 30. közötti adatokat.
Makro / Külgazdaság Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 14:02
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség szerint fennállhat a vesztegetés elfogadásának gyanúja, és átadták az ügyet a BRFK-nak.
Makro / Külgazdaság Tarr Zoltán: Miniszterként nincs beleszólásom a közmédia mindennapi működésébe
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 13:42
Arról is beszélt, hogy az intézmény átvilágítását sem a minisztérium végzi.
Makro / Külgazdaság Egy hónapja volt utoljára ilyen olcsó a benzin, szombattól még kevesebbe kerül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 13:14
A dízel nagykereskedelmi ára is csökken 3 forinttal, a benzin ára pedig július elseje óta nem látott szintre csökkenhet szombattól.
Makro / Külgazdaság A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 08:52
Az eredményt 27,1 milliárd forint árfolyamveszteség terhelte.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG