2p
Az Eurostat adatai szerint még mindig tízezrével vándorolnak el a fiatalok az országból.

Az uniós statisztika és a Portfolio becslése szerint tavaly több mint 610 ezer magyar élhetett az Európai Unióban, ami 25 ezerrel több, mint a megelőző évben. A legtöbben az Egyesült Királyságba (250 ezer) vándoroltak, ezt Németország (207 ezer), Ausztria (77 ezer) és Hollandia (13 ezer) követi a listán. Fontos ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a britek továbbra is irreálisan alacsony számot jelentenek az Eurostatnak, így a statisztika a saját becslésével számol. A hivatalos brit statisztika 2017-ben 96 ezer magyarral számol a területén.

Tavaly már Németországban is átlépte a 200 ezret az ott élő magyar állampolgárok száma, ez mintegy 15 ezer fővel jelent többet 2016-hoz képest, de hasonló tendenciát láthatunk Ausztriában is. A statisztika alapján egyedül négy uniós tagországban, Bulgáriában, Észtországban, Görögországban és Franciaországban csökkent a magyarok száma.

A fiatalokat szipkázzák el

Nem titok, hogy a korábbi években is elsősorban a fiatal, munkaképes korú és családot alapítani tervező korosztály vándorolt el Magyarországról, ez így maradt 2017-ben is. Németországban a kint élő 200 ezres populáció kétharmada férfi, az átlagéletkor 36,5 év. A némethez hasonló folyamatok jellemzők a többi országra is: elsősorban a fiatalok vándorolnak el, és az átlagosnál nagyobb a foglalkoztatottságuk, nagyjából 80 százalékban dolgoznak is, hiszen elsősorban azok mennek el az országból, akik munkát akarnak vállalni.

Tavaly több mint egymillióan akartak menni

Egy friss felmérés szerint Orbán Viktor, az alacsony fizetések és a rossz gazdasági helyzet miatt vándorolnak külföldre a magyarok. Leginkább a fiatalok mennének az országból, de még a Fidesz-szavazók is úgy látják, hogy külföldön könnyebb lenne. Már a saját bőrükön is tapasztalják a munkaerőhiány jeleit a itthoniak. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG