3p
Egyre nagyobb bajban van a horvát kormány.
Az Agrokor otthonául szolgáló felhőkarcoló Zágrábban.

Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a kormány ellen az ellenzéki pártok az ország legnagyobb magánvállalata, az Agrokor súlyos pénzügyi gondjainak kezeléséhez nyújtott kormányzati támogatás módja miatt - közölte az N1.

Egy nemrég nyilvánosságra került szerződés miatt, amelyet Anton Ramljak, az Agrokor élére kinevezett kormánybiztos írt alá több bankkal és nemzetközi pénzintézettel, az ellenzéki képviselők számos kérdést vetettek fel a parlamentben, de nem kaptak választ.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) közölte, tisztában van azzal, hogy most nem tudja megbuktatni a kormányt, de az indítvánnyal rákényszerítheti Andrej Plenkovic kormányfőt, hogy válaszoljon a kérdésekre. Az indítványhoz az összes ellenzéki párt csatlakozott.

A szábor szabályzata szerint a kormányfő vagy a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt azonnal napirendre kell tűzni. A kabinetnek ezt követően nyolc napja van arra, hogy állást foglaljon az ügyről, a parlamentnek pedig 30 napon belül szavaznia kell az indítványról. A miniszterelnöknek és a minisztereknek részt kell venniük az indítványról folytatandó parlamenti vitán.

Még az adósságrendezés is gyanús

A 2016-ban csődközelbe jutott mamutvállat megmentésére a parlament április 6-án gyorsított eljárásban elfogadta a csak lex-Agrokor néven emlegetett törvényt, amely lehetővé teszi a rendszerszinten fontos vállalatok számára, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást. A válságmenedzsment kinevezésével egy időben a kormány meneszti a régi vezetőséget. Az Agrokor esetében mindez megtörtént, és rendkívüli kormánybiztost neveztek ki a konszern élére.

Az Agrokor ügyeivel korábban is foglalkoztunk a Privátbankár.hu-n. >>>

Anton Ramljak ezt követően több horvát, valamint nemzetközi pénzintézettel kötött úgynevezett visszafizetési elsőbbségről (roll up) szóló szerződést, amely szerint az utóbbiak valamivel több mint 1 milliárd euró új hitelt bocsátottak a vállalatcsoport rendelkezésére.

A szerződés egyik cikke hatályon kívül helyezi a horvát parlament által hozott lex-Agrokor törvényt, és feljogosítja a hitelezőket, hogy egyezzenek meg és döntsenek az Agrokor átalakításáról, valamint kiköti, hogy csak angolszász bírósághoz fordulhatnak a vitatott ügyek rendezésében.

A dokumentum arról is rendelkezik, hogy a kormány nem válthatja le Anton Ramljak kormánybiztost, mert az megsértené a hitelekről szóló szerződést. Ramljakot korábban azzal vádolták, hogy részt vett az Agrokor megmentéséről szóló törvény szövegezésében, ami az ellenzék szerint összeférhetetlen a kinevezésével, és már korábban is tárgyalt nemzetközi pénzintézetekkel, akiknek bizalmas információkat adhatott át.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG