2p
Feloszlatják a görög parlamentet - megvan a megállapodás a magyarországi minimálbérről – többet kereshetnek jövőre a pedagógusok.

Görögországban az elnökválasztás hétfői kudarca miatt fel kell oszlatni a parlamentet, és várhatóan január végén előre hozott választásokat tartanak. A görög tőzsdeindex 4,2 százalékos mínuszban van. Londoni elemzők szerint pénzügyi járványkockázatot jelent a görög belpolitikai válság, és nem is Görögország közvetlen szomszédságában, hanem az euróövezet gyengébb lábakon álló központi gazdaságaiban.

Magyarországon megszületett a jövő évi bérmegállapodás: jövőre bruttó 105 ezer forint lesz a minimálbér – ez kb. 69 ezer forint nettó fizetést jelent. A  garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írja alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel.

Több pénzt kereshetnek jövőre a pedagógusok. A minden pedagógust érintő alapilletmény-emelést követően január 1-jétől több mint 22 ezer pedagógus léphet sikeres minősítése eredményeképpen Pedagógus II. vagy a Mesterpedagógus fokozatba. Emellett a pedagógus-életpályához tartozó béremelés 2015. szeptember 1-jétől vonatkozik azokra a nevelő-oktató munkát segítőkre is, akik rendelkeznek pedagógus szakképzettséggel.

Az alacsonyan képzett munkavállalók magas részaránya miatt Németországnak ráfizetés a bevándorlás - állítja a müncheni ifo gazdaságkutató intézet elnöke. Az intézet számításai szerint a költségvetés nettó mérlege minden bevándorló után évente 1800 euró veszteség. A professzor ugyanakkor egy korábbi cikkében hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer összeomlásának elkerülése és az elöregedés megakadályozása érdekében Németországnak nagyon is szüksége van a bevándorlókra.

A nemzetközi piacokon pozitív a hangulat, a jelek szerint az orosz pánik is csillapodik. Elemezők szerint ez kedvezően hathat a magyar tőzsdén az idei év utolsó két kereskedési napján. A jelentős orosz kitettségű vállalatokat, elsősorban az OTP-t és a Richtert segítheti a megnyugvó helyzet. Egyelőre azonban nagyon alacsony a forgalom, így az erősödés sem jelentős.

A kukorica árának váratlan drágulása miatt mintegy 4 százalékot emelkedett a Magro Gabonaindex a múlt héten. Az emelkedés okairól Németh Istvánt, a Magro.hu ügyvezetőjét kérdeztem.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG