2p

Az ukrajnai háborúban orosz és ukrán oldalon egyaránt előfordult, hogy hadifoglyokat kínoztak meg - állapítja meg kedden közzétette jelentésében az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala.

Az ENSZ ukrajnai megfigyelőcsoportja mindkét oldalról több mint 100 fogollyal beszélgetett. Az orosz fogságból szabadultakkal elengedésük után beszéltek, mert Oroszország nem engedélyezte az ENSZ-nek, hogy felkeresse azokat a létesítményeket, ahol hadifoglyokat őriznek - írja az MTI.

Mind az oroszok, mind az ukránok alkalmazták a kínzás eszközét. Fotó: Depositphtoos
Mind az oroszok, mind az ukránok alkalmazták a kínzás eszközét. Fotó: Depositphtoos

Matilda Bogner, a megfigyelés vezetője elmondta, az ukrán foglyok túlnyomó többsége bántalmazásokról számolt be, példaként említve a kutyatámadásokat, sokkolóval és tábori telefonokkal történő áramütéseket, valamint szexuális erőszakot.

Bogner hozzátette, a bánásmód célja a megfélemlítés és a megalázás volt. Egy Olenivka melletti büntetőtelepen élő férfi elmondta, hogy az oroszokhoz kötődő fegyveres csoportok tagjai drótokat erősítettek a nemi szervéhez és az orrához majd áramot vezettek bele. Azt mondta, kínzóit egyáltalán nem érdekelte, mit felel a kérdéseikre, csak szórakozásból kínozták a foglyokat. Oroszország kategorikusan tagadja, hogy bármilyen formában bántalmaznák a fogságba esett ukrán katonákat.

Bogner szerint a másik oldalon "hiteles állítások" szólnak arról, hogy ukrán katonák orosz hadifoglyokat végeztek ki, emellett az orosz hadifoglyok rossz és megalázó szállítási körülményekről számoltak be, teherautókba vagy furgonokba zsúfolták őket meztelenül, hátrakötött kézzel.

Kijev korábban úgy nyilatkozott, hogy minden információt ellenőriz a hadifoglyokkal szembeni bánásmódról, és kivizsgálja az esetleges jogsértéseket és megteszi a megfelelő jogi lépéseket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG