2p

A nyugati országok hallgatása soha nem tapasztalt mértékű humanitárius válságot idézett elő a Gázai övezetben - jelentette ki kedden Recep Tayyip Erdogan török Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében.

A török államfő hivatalának közlése szerint a két vezető egyebek között megvitatta az izraeli-palesztin konfliktus elmérgesedését és a térséget sújtó humanitárius válságot. "Erdogan elnök megjegyezte, hogy fokozódik a palesztin területekkel szembeni kíméletlenség, s minden egyes perccel nő a halálos áldozatok száma a polgári lakosság körében. Erdogan elnök hangsúlyozta azt is, hogy Törökország továbbra is minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy biztosítsák a nyugalmat a régióban" - tette hozzá a török államfő hivatala. A telefonbeszélgetés nyomán a Kreml tudatta, hogy Moszkva és Ankara álláspontja gyakorlatilag megegyezik a független Palesztina létrehozása kérdésben.

Népirtással vádolta Izraelt. Fotó: EPA/NECATI SAVAS
Népirtással vádolta Izraelt. Fotó: EPA/NECATI SAVAS

A török elnöki hivatal által kiadott közlemény az ENSZ Biztonsági Tanácsát is azzal vádolta meg, hogy csak súlyosbította a gázai helyzetet. "Elfogultságával az ENSZ Biztonsági Tanácsa csak súlyosbította a válságot, ahelyett, hogy véget vetett volna a vérfürdőnek, a lehető leghamarabb biztosította volna a tűzszünetet, és intézkedéseket hozott volna a civilek védelme érdekében" - áll az ankarai elnöki hivatal közleményében.

A török elnök népirtással vádolta meg Izraelt, a nemzetközi közösséget pedig azzal, hogy nem lépnek fel Izrael "törvénytelen és mértéktelen", a civil lakosság elleni támadásaival szemben. A testület "ismét a lehető legnagyobb kárt okozza az ENSZ megítélésének" - fogalmaz közleményében a török elnöki hivatal. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG