2p

A török elnök félmondatával valószínűleg sokan vitatkoznának.

Azonnali fogolycserét, valamint Izrael gázai hadműveleteinek leállítását sürgette szerdán a török elnök, aki szerint a Gázai övezetet irányító palesztin Hamász nem terrorszervezet, hanem a hazájuk védelméért küzdő felszabadítók csoportja. Erdogan ezen nézete egyébként abból a szempontból viszonylag népszerűtlen, hogy a Hamászt például az Európai Unió minden tagállama és az Egyesült Államok is annak tekinti.

Kemény üzenet. Fotó: Depositphotos
Kemény üzenet. Fotó: Depositphotos

Recep Tayyip Erdogan a török parlamentben elmondott beszédében azt is elmondta, hogy véleménye a zsidó állam visszaélt Ankara jóindulatával, és bejelentette, hogy lemondja tervezett izraeli látogatását. Erdogan először szeptemberben New Yorkban találkozott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és ezt követően kezdték el szervezni izraeli látogatását.

Kezet fogtam ezzel az emberrel, a szándékaink tiszták voltak, de ő csak hasznot akart húzni belőlünk

- fogalmazott Erdogan, akinek szavaira pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) soraiból többen Le Izraellel! kiáltással válaszoltak. Felszólította továbbá Izraelt, fogadja meg a tűzszünetet sürgető felszólításokat.

A nemzetközi közösséget arra szólította fel, hogy gyakoroljon nyomást Izraelre a gázai műveletek azonnali leállítása és a fogolycsere érdekében. Erdogan sürgette az iszlám országok összefogását is. Javaslatai között egy izraeli-palesztin csúcstalálkozó is szerepelt, mellyel kapcsolatban kiemelte: Törökország kész szavatolni egy ilyen konferencián született egyezség betartását.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG