2p

A német szélsőjobb egyik vezető politikusa beszélt az AfD és a Fidesz kapcsolatáról is.

A Gulyáságyú Média kapta mikrofonvégre a közvéleménykutatásokon remeklő német szélsőjobboldali párt, AfD európai parlamenti képviselőjét, Maximilian Kraht. A politikus beszélt arról, hogy mit vár a két év múlva esedékes választásokon, valamint arról is, hogy a magyar kormányhoz hasonlóan az "azonnali tűzszünetet" támogatja az ukrajnai háború ügyében, a Krímet pedig odaadnák Moszkvának.

Szóba került Orbán Viktor és a Fidesz is, de Krah fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Mi Hazánkkal is sok témájuk közös. Arról, hogy milyen kapcsolataik lesznek magyar pártokkal a jövő évi európai parlamenti választások után, azt mondta, meglátjuk, de a Fidesz és az AfD közös frakcióba kerülésével kapcsolatban azt mondta:

"Orbán Viktor azt mondta, hogy ezt ő nem teheti meg a német befektetők magyarországi befolyása miatt. Én nem tudom, hogy mekkora a német befektetők befolyása Magyarországon, Orbán valószínűleg tisztában van ezzel. Ezt tudomásul veszem, és majd meglátjuk. Azt vettük észre, hogy a fiatal magyar választók inkább Mi Hazánk, mint a Fidesz mellett vannak. Én pedig mindig azt javaslom, hogy a jövőbe nézzünk és ne a múltba. Ezzel együtt nagyon szeretném, ha a magyar EP-képviselők egy európai frakcióban lennének velünk."

Később azt is hozzátette, hogy ha a Fidesz szeretne társulni,

"akkor nem dobnánk ki a őket ágyunkból".

De ugyanez igaz a Mi Hazánkra is, amelyet Krah így jellemzett:  "nagyon érdekes, okos párt. Fiatalok, frissek, szókimondóak."

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG