2p

Észak-Korea nukleáris fegyverekkel felszerelt haderővé fejlesztené haditengerészetét – jelentette ki Kim Dzsongün észak-koreai vezető Vonszan keleti kikötővárosban, a haditengerészet második, 5000 tonnás rombolójának hadrendbe állítása alkalmából.

A Koreai Népi Hadsereg július 5-én. új rakétás fregattjáról, a Kang Konról indított stratégiai cirkálórakéták sikeres próba-kilövését.
A Koreai Népi Hadsereg július 5-én. új rakétás fregattjáról, a Kang Konról indított stratégiai cirkálórakéták sikeres próba-kilövését.
Fotó: X közösségi oldal

A Kang Kon nevű hadihajó a Choe Hyon után a második 5 ezer tonnás romboló, és az ország keleti parti flottájához kerül. Testvérhajója, a Choe Hyon júniusban állt hadrendbe az ország nyugati partján. A Kang Kon rombolón júliusban cirkálórakétákat, tüzérségi fegyvereket, géppuskákat és elektronikai hadviselési rendszereket teszteltek. Kim Dzsongün szerint a hajónak az állami nukleáris ellencsapási rendszer részeként kell szolgálnia, és képesnek kell lennie megtorló csapás végrehajtására.

A KCNA állami hírügynökség nem közölte, hogy a romboló ténylegesen hordoz-e nukleáris fegyvert. Az észak-koreai vezető hangsúlyozta, hogy a nukleáris fegyverrendszereket tényleges háborús helyzetben is sokoldalúan és hatékonyan alkalmazhatóvá kell tenni, ezért a haditengerészetet nukleáris fegyverzettel rendelkező haderővé kell fejleszteni.

Azt hangoztatta, hogy Phenjan nyolc hónapon belül bemutatja haditengerészeti fejlesztéseinek újabb szakaszát, részleteket azonban nem közölt.

Dél-koreai szakértők szerint ez akár egy újabb jelentős stratégiai eszköz, például egy nukleáris meghajtású tengeralattjáró bemutatását is jelentheti. Phenjan korábban már jelezte ilyen tengeralattjáró fejlesztését. A bejelentés időzítése egybeesik Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán ötnapos Freedom Edge hadgyakorlatával, amely hétfőn kezdődött a Csedzsu-sziget közelében lévő nemzetközi vizeken. A tengeri és légi gyakorlat kinyilvánított célja az észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetéssel szembeni elrettentési és reagálási képességek erősítése.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG