3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel tárgyalási álláspontot szavazott meg szerdai plenáris ülésén a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásáról, amelyben a képviselők azt hangsúlyozzák, hogy a mesterséges intelligencia Európán belüli fejlesztésének és alkalmazásának meg kell felelnie az európai alapjogoknak és értékeknek.

Az EP által megszavazott szabályok a kockázatok szintje szerint állapítanak meg kötelezettségeket a szolgáltatók és a felhasználók számára. Az olyan MI-rendszerekre, amelyek az emberek biztonságára nézve elfogadhatatlan mértékű kockázatot jelentenek - mint például a társadalmi kreditrendszer - tilalom vonatkozna, ahogy az MI magánéletet sértő és diszkriminatív alkalmazásaira is.

Ezek magukba foglalják a köztereken végzett "valós idejű" és "utólagos" távoli biometrikus azonosítást; az érzékeny személyes adatokon biometrikus kategorizálást; a profilalkotásra, illetve a tartózkodási helyre vagy bűnözői előéletre alapozott prediktív rendvédelmet; a gépi érzelemfelismerés alkalmazását a bűnüldözésben, a határellenőrzésben, a munkahelyeken és az oktatási intézményekben; arcfelismerő adatbázisok létrehozását az internetről vagy zártláncú televíziós hálózatok felvételeiből nem célirányosan leválogatott arcképek felhasználásával.

Döntöttek. Fotó: Depositphotos
Döntöttek. Fotó: Depositphotos

A képviselők nagy kockázatúnak minősítenék azokat az MI-rendszereket, amelyek jelentős mértékben veszélyeztetik az emberek egészségét, biztonságát, alapvető jogait vagy a környezetet. A választási eredmények és a szavazók befolyásolására alkalmas MI-rendszerek, illetve a több mint 45 millió felhasználóval rendelkező közösségimédia-platformok által használt ajánlórendszerek a képviselők javaslatában szintén felkerültek erre a listára.

Az EP álláspontja szerint az általános célú MI-rendszerek fejlesztői csak azután hozhatnák forgalomba termékeiket az uniós piacon, hogy felmérték és mérsékelték a lehetséges kockázatokat (az egészségre, biztonságra, az alapvető jogokra, a természeti környezetre, a demokráciára és a jogállamiságra), és bejegyeztették modelljeiket az uniós adatbázisba.

Az ilyen modelleken alapuló generatív MI-rendszerekkel szemben, mint például a ChatGPT, elvárás lenne az átláthatóság: minden esetben fel kellene tüntetni, hogy a tartalmat mesterséges intelligencia állította elő, segítséget kellene nyújtani az úgynevezett "deepfake" képeknek az igaziaktól való megkülönböztetéséhez, valamint megfelelő biztosítékokkal kellene elejét venni a jogellenes tartalomgenerálásnak.

Az innováció és a kis- és közeépvállalkozások támogatása érdekében a képviselők azt javasolták, hogy a kutatási tevékenységekre és a nyílt forráskódú licencek alapján rendelkezésre bocsátott MI-komponensekre ne terjedjen ki minden kötelezettség.

Az EP emellett azt szorgalmazza, hogy a polgároknak legyen lehetősége panasszal élni az MI-rendszerek alkalmazásával szemben, az alapvető jogaikra jelentősen kiható döntésekről pedig részletes tájékoztatást kellene kapniuk, amennyiben azok nagy kockázatú MI-rendszerek bevonásával születtek.

A tárgyalások az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal a jogszabály végleges szövegéről még szerdán megkezdődnek. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG