2p
A migránsok elindultak, a közgazdászok Miskolcon vitatkoztak, míg a magyar labdarúgó válogatott és a szurkolók már az esti meccset várják - ez történt ma.

Persze, hogy a menekültkérdés uralta a mai napot is. Összefoglalónk idején hagyja el az a több száz menekült a fővárost, akik elhatározták: nem várnak tovább és gyalog indulnak a Keleti pályaudvarról Németország felé. Időközben a röszkei befogadótáborból is kitörtek, de a hírek szerint valamennyiüket elfogták a rendőrök. Közben Bicskén is elszüktek néhányan a tegnap kora délután óta ott veszteglő vonatról, de ott lényegében patthelyzet van. A migránsok elutasították a felajánlott ételt és vizet, de néhányan már megtörtek és elindultak a befogadó állomásra.

A politika sem hallgat. Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában több millió új menekültről beszélt, akik akkor indulnak el, ha a mostani migránsokat befogadják. A magyar kormányfő komoly bírálatokat kapott politikus kollégáitól és a német sajtótól is. Aligha jött jól a magyar koermánynak, hogy az EU-val szemben igen szkeptikus David Cameron brit miniszterelnök is jelezte: a szigetország is befogadna menekülteket.

A Parlament ugyanakkor elfogadta az új menekülttörvényt, amely szigorúsága miatt bírálatok kereszttüzében állt megfogalmazása óta.

Eközben Miskolcon zajlik a közgazdász vándorgyűlés, ahol a magyar pénzügyi közvetítőrendszer és a tőzsde jövője is szóba került annak kapcsán, hogy az MNB nem titkolt szándéka visszaszerezni az irányítást Bécstől. (A témában szakértőnk is megszólalt, az ő véleményét itt olvashatják.)

Persze aggódó és bíráló szavak is elhangzottak a felzárkózás gyorsaságáról, amit vélhetően a túl nagy állam sem gyorsít. Persze, nem lennénk magyarok, ha nem vitatkoznánk egy jót minden adaton – miként az elemzők is eltérően ítélték meg a ma megjelent második GDP növekedési becslést.

Egy dologban talán egy a nemzet: ma este mindenki szurkol majd a labdarúgóknak – más kérdés, hogy az ultrák tegnapi hangolása okán van mitől félni is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG