Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint még túl korai a gazdasági válság végéről beszélni, de a gazdasági adatok alátámasztják az EKB véleményét, amely szerint "hosszabb ideig a mostani szinten maradhat az alapkamat". Kiemelte, hogy nagyon magas szinten, 12,1 százalékon van a munkanélküliség az eurózónában, és bár a gazdasági növekedés beindult, de nagyon törékeny, politikai és gazdasági kockázatok fenyegetik.
Draghi kedvezőnek nevezte, hogy míg korábban a növekedés szinte teljesen exportvezérelt volt, mostanra nagyobb szerep jut a lakossági fogyasztásnak. A növekedést segíti az EKB monetáris politikája, a visszatérő gazdasági bizalom, valamint az európai országok pénzügyi helyzetének javulása is. Ezek a kedvező hatások azonban könnyen megszűnhetnek.
Az EKB szerint a lakossági kereslet és az export erősödése ellenére is csak lassú gazdasági növekedés lesz 2014-ben és 2015-ben is. A bank a hitelezésben és a pénzellátásban is csak mérsékelt növekedést vár a 2013. novemberi adatok alapján. A lakosságnak és a vállalakozásoknak nyújtott hitelezés szintje is alacsony, sőt az utóbbi kategóriában még csökkenni is látszik.
Draghi szerint 2012 nyara óta jelentős előrelépés történt a bankok finanszírozásának javításában, de tovább kell csökkenteni az európai bankrendszer töredezettségét, és erősíteni a bankok stabilitását. A bankunió létrehozására tett lépések fontosak, mert önmagukban növelik a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat - tette hozzá.
Az elnök azt követően beszélt erről, hogy az EKB közölte: továbbra is 0,25 százalékon tartja alapkamatát.
Draghi szerint belátható időn belül az infláció "visszafogott lesz", és csak fokozatosan éri el a 2 százalékot. Az EKB elnöke kijelentette, hogy a központi bank középtávon korlátozott inflációs várakozásainak megfelelően megengedőbb monetáris politikát folytat.
Mint mondta, az EKB továbbra is kész minden eszköz bevetésére, de a pontos körülményektől függ, hogy milyen eszközöket mikor használna fel. Vannak olyanok, amelyek a rövidtávú pénzellátási problémákat kezelik és olyanok, amelyek a hosszabb távúakat, de az EKB minden esetben az árstabilitás megőrzését figyelembe véve fog cselekedni.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Európában is kiemelkedő volt a budapesti piac
30 perce
-
Ismét sikeresen vitt be csapást „Magyar” egysége Oroszországban
körülbelül 1 órája
-
A nap képe: így ünnepelték a tiszás képviselők az új államfőt
2 órája
-
Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
2 órája
-
Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
3 órája
-
Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
3 órája
-
Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
4 órája
- Felfüggesztették egy tiszás képviselő mentelmi jogát
- A nyugdíj- és családtámogatási rendszert is elérhették a hackerek az Államkincstárnál
- Üdítő bejelentés a melegben: 51 milliárd forintból újulnak meg az ivóvízhálózatok
- Az Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz, tárgyalják az alaptörvény-módosításokról szóló beadványokat
- Íme: ennyiért vehet eurót kedden reggel
- Lehet, hogy nem is ismeri az özvegyi nyugdíj néhány alapvető feltételét?
- Kizárták – Kapitány István bejelentése fájni fog Mészáros Lőrinc cégének
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
A nap képe: így ünnepelték a tiszás képviselők az új államfőt
Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke.
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Elsöprő vendégéjszakaszámok Szlovákiában
15:51
-
Friss felmérés: így fesztiváloznak a magyarok
14:31
-
Rugalmasabb jegyek, erősebb biztosítás, több mérföld – könnyítéseket vezet be az Emirates
11:10
-
Egyetlen kártyával generál vendéget Karintia – miért nem teszi meg ugyanezt a Balaton?
10:21
-
Műemlékké nyilvánítanák a Tito-feliratokat Szlovéniában
07:45
-
Baka András Magyarország új köztársasági elnöke
15:32
-
Konganak az egri éttermek, az ide látogatóknak „Egyszerűen üres a zsebük” – súlyos látlelet Eger turizmusáról
13:22
-
Sior: rajzok haza 99.
08:40
-
Ismeretlen férfit keresnek egy egri motor megrongálása miatt – felismeri valaki?
08:37
-
Huszti Péter: „Megérett a Vágner-csapat a leváltásra”
07:13
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
2026. augusztus 11. 07:18
-
Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor videói miatt – Kaminski Fanny is érintett
2026. augusztus 11. 12:28
-
Megnyílt a föld Kolumbiában – messze száz felett az áldozatok száma
2026. augusztus 11. 06:19
-
Putyin felpörgette a fű alatti mozgósítást
2026. augusztus 11. 05:39
-
Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
2026. augusztus 11. 13:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1316 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel 149 903,82 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.



