4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Majdnem egyidőben okozott óriási meglepetést Kína és a Google, nagyjából megvan a görög megállapodás, megtudtuk, mennyivel lett drágább az életünk és hogy hány magyar akar kivándorolni az országból. Napi hírösszefoglaló.

A férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása csak az egyik dolog, az egész nyugdíjrendszerre ráfér a reform. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a korkedvezményes nyugdíj jár a férfiaknak, de a szereplőknek le kell ülniük egy asztalhoz tárgyalni. A Napi Kommentár vendége Kordás László, a szövetség elnöke volt:

--

Júliusban lassult az infláció. A júniusi 0,6 százalék után júliusban 0,4 százalék lett a fogyasztói árak éves növekedési üteme. Júniushoz képest pedig nem változtak az árak. A legjobban a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, az üzemanyagoké és a háztartási energiáé csökkent. A magyarországi infláció lassulása mögött a kőolaj árának csökkenése áll.

--

A kínai központi bank váratlanul jelentősen, csaknem 2 százalékkal leértékelte a jüant. Ekkora leértékelést még soha nem látott Kína, a deviza árfolyama így hároméves mélypontra süllyedt az amerikai dollárral szemben. A drasztikus leértékelést a vártnál is rosszabb exportadatok váltották ki a jegybankból, reményeik szerint a mostani lépés élénkíti majd az exportot. Az ázsiai tőzsdék is gyengültek a bejelentés hírére, nap közben Európában is leverte az indexeket a kínai gazdaság gyengélkedése.

--

Technikai szinten létrejött a mintegy 85 milliárd eurós, harmadik segélycsomagról szóló megállapodás Görögország és hitelezői között. A héten politikai szinten hozzák meg a végső döntést. Több intézkedést kell elfogadni azelőtt, hogy megkezdődhessen a hitelfolyósítás. Ezek között találhatóak valószínűleg a rossz banki hitelekkel kapcsolatos új törvények, a gázpiac liberalizálása, az 50 milliárd euró vagyont kezelő független vagyonkezelő alap felállítása, amely az összeg háromnegyedét a bankok feltőkésítésére és adósságcsökkentére fordítja.

--

Óriási meglepetéssel robbantott a Google. Az internetes óriáscég hétfőn bejelentette, hogy Alphabet néven új holding vállalatot hozott létre, amely egyfelől továbbra is Google néven foglalja magába a cég eddigi tevékenységének alapját jelentő keresőmotor-, reklám- és térképegységet, valamint az Androidot és a YouTube-ot, másfelől pedig a többi leányvállalatot. Az összes Google-részvény automatikusan ugyanannyi, ugyanolyan jogosultságú Alphabet-részvénnyé alakul át. A Google internetes magtevékenységének új vezérigazgatója Sundar Pichai lesz.

--

Az első negyedév végén még csúcson volt a kivándorlást tervező magyarok aránya, júliusra azonban javult a helyzet. Összességében július végén a magyar lakosság 15 százaléka tervezte a hosszabb-rövidebb idejű migrációt. A rövid és hosszú távú munkavállalás célországai változatlanul elsősorban Ausztria és Németország, őket Nagy-Britannia követi. A kivándorlást tervezők azonos eséllyel gondolnak erre a három országra.

--

Újabb sikeres negyedévet zártak az önkéntes nyugdíjpénztárak: a második negyedév végén az összvagyon 1053 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 8,46, míg tavaly decemberhez képest 4,36, március végéhez képest pedig 1,11 százalékos növekedésnek felel meg. Az egyéni tagdíjbefizetések egy év alatt 9,64 százalékkal nőttek, ami egyértelmű jele a tagok önkéntes nyugdíjpénztárakba vetett bizalmának.

--

A behajthatatlannak tűnő hitelek esetében valóban töredékáron lehet visszafizetni a kölcsönt a szakértők szerint, ám a jól fizető ügyfelek ilyen ajánlatot ritkán kapnak. Ha pedig közvetítő ajánlja, hogy "kihozza" a hitelt, legyünk óvatosak: akár bűncselekmény részesévé is válhatunk. Az ilyen „faktoringos” vagy „követeléskezelői” ajánlatok az esetek döntő többségében olyan megoldások, ahol az adott cég az egyébként valóban törtáron eladásra kínált - jellemzően a bank számára soha meg nem térülő - ingatlanok közé csempészi az adott ingatlant. Ez ugyanakkor bűncselekmény.

--

Kánikula: azt hitted, ennél rosszabb már nem lehet? Pedig de! Bár az ország időjárásában továbbra sem várható jelentős változás, "a felső légkör kiszáradásával" egyidejűleg egy-két fokkal melegebb levegő érkezik a térség fölé.  A napi középhőmérséklet szinte mindenütt 25 fok felett, sokfelé 27-29 fok körül alakul. Ezért az országos tisztifőorvos, figyelembe véve az Országos Közegészségügyi Központ ajánlását a korábban kiadott harmadfokú hőségriadót augusztus 16. (vasárnap) 24.00 óráig meghosszabbítja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG