3p
1300 milliárd forinthoz közelít a hiány.

Az idei első kilenc hónapban az államháztartás központi alrendszere, azaz önkormányzatok nélkül számolva 1236,3 milliárd forint halmozott hiányt regisztrált. A hiány az egész évre tervezett, a módosított költségvetési törvény szerinti hiány 106 százaléka és jelentős különbséget mutat az egy évvel korábbi 2,411 milliárd fonthoz képest.



A központi költségvetés 1281,2 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 62,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 106,9 milliárd forintos többletet értek el.

Szeptemberben 256,4 milliárd forint volt a hiány, ellentétben a tavaly szeptemberi 271,6 milliárd forintos többlettel.


Mi áll a számok mögött?

Az NGM szerint a várakozásoknak megfelelően alakultak a számok. A hiány tavalyinál jóval nagyobb mértékét a minisztérium főként az uniós kifizetések alakulásával magyarázta. Ezek a kifizetések idén szeptember végéig elérték az 1484,3 milliárd forintot, ami több a tavalyi 1035,3 milliárd forintnál, miközben az elszámolás sajátossága miatt a költségvetésbe mindössze 297,5 milliárd forint uniós bevétel érkezett az idén szemben a tavalyi 426,2 milliárd forinttal. 

Az egyenleget rontotta még, hogy bár az áfabefizetések 402 milliárd forinttal növekedtek, 340 milliárd forinttal emelkedtek a visszautalások is is, hiszen a "megbízható adózók" részére a januártól hatályos szabályok szerint a korábbi 75 nap helyett már 45 napon belül teljesíti az adóhatóság a visszautalást.

A bevételekre pozitív hatással volt, hogy nőtt a foglalkoztatottság, a munkanélküliség ráta 4,2 százalékra csökkent, és növekedtek a bérek is. A keresetek növekedésének és az adókedvezményeknek köszönhetően több pénz marad a családok pénztárcájában, ez pedig a fogyasztási adatok alakulásában is látszódik.


A központi alrendszer bevétele 2017. szeptember végéig 13 007 milliárd forint volt, szemben a tavaly ilyenkori 12 532,1 milliárd forinttal, az éves terv 72,8 százaléka teljesült. A kiadások 74,8 százalékban teljesültek, 14 243,3 milliárd forintot tettek ki, az egy évvel korábbi 12 534,5 milliárd után. 

A bevételek közül a társasági adóból az év első 9 hónapjában 341,5 milliárd forint bevétel keletkezett, ami 46,7 milliárd forinttal elmaradt az előző év azonos időszakától. A lemaradásban szerepet játszik a 2017-től hatályos, egységesen 9 százalékos adókulcs alapján meghatározott, a korábbinál alacsonyabb adóelőleg-kötelezettség.

A központi alrendszer kiadásai között az uniós kifizetések mellett jelentős mértékben emelkedtek a lakásépítési támogatásokra, a gyógyító-megelőző ellátásokra és a nyugellátásra fordított összegek is. 

A központi költségvetés adóssága szeptember végéig 946,2 milliárd forinttal 26 346,2 milliárd forintra nőtt.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG