2p
Negatív gazdasági fordulatra figyelmeztet a gki – nem nagyon kell a hitel a cégeknek, pedig alacsony a kamat – drágul a kötelező, 10-15 százalékkal kell majd többet fizetni – 10 hónap alatt csaknem annyi lakást adtak el, mint korábban egy év alatt

Kifelé tart a tőke Magyarországról, negatív fordulat lehet a gazdaságban, a GKI szerint. Az adóváltozások és a költségvetés miatt romlanak a gazdasági várakozások. A gazdaságkutató előrejelzés szerint a második félévben 2,5 százalékos, 2015-ben 2 százalék körüli növekedési dinamika várható.

Nehezen élénkül a cégek hitelfelvételi kedve, noha a kamat a mélyponton van és továbbra is elérhető a növekedési hitelprogram. A jegybank adatai szerint az év első kilenc hónapjában 725 milliárd forintért vettek fel új forint hitelt a vállalkozások, szemben az egy évvel korábbi 1224 milliárdos kihelyezéssel.

Remek szám jött a magyar iparról, és a kilátások is jók: a Beszerzési Menedzser Index októberi értéke: 54,9 pont lett. Összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be a válaszadók, mint egy hónapja, a részindexek fele csökkent szeptemberhez képest. Jó hír, hogy a foglalkoztatottsági index ismét 50 pont felett volt ebben a hónapban, ami bővülést jelez.

Drágulnak a kötelezők, 10-15 százalékkal. A kampány ma indult és egy hónapig tart. A drágulás oka: a biztosítók nem bírják tovább az alacsony díjak miatti milliárdos veszteségeket. A költségvetés ugyanakkor hízik az áremelkedéstől: a büdzsé biztosítási adóbevétele 24-ről 28 milliárd forintra nő.

Ismét rekordhónapot zárt az ingatlanpiac: októberben az adás-vételek száma megközelítette a 12 ezret. Ez a válság utáni második legerősebb szám, csak 2012 januárjában sikerült felülmúlni a végtörlesztéssel. Idén az első 10 hónapban csaknem annyi lakást adtak el, mint tavaly egész évben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG