5p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Két napja úgy tűnt, végleg lemondhatunk az új megtakarítási termék bevezetéséről.

A legutóbbi Kormányinfón a nyugdíjkötvényekről is kapott kérdést Gulyás Gergely miniszter. E termék bevezetését évek óta tervezi a kormány, de mindig közbejött valami: hol egy másik termék, a Magyar Állampapír Plusz iránti óriási érdeklődés tette szükségtelenné a nyugdíjkötvény bevezetését, az elmúlt egy évben pedig a koronavírus-járvány tette lehetetlenné a kibocsátást.

A kulcsszó: jelenleg
A kulcsszó: jelenleg

Ez persze nem jelentette azt, hogy ebben az időben teljesen kiszáradt volna a kötvénypiac, Magyarország is sikeresen bocsátott ki devizakötvényt. A nyugdíjkötvény azonban nem intézményeket, hanem más befektetőket céloz: azokat az állampolgárokat, akik tudatosan szeretnének takarékoskodni idős éveikre. Ebből kiindulva logikusnak tűnt, hogy nem dobták piacra a nyugdíjkötvényt tavaly, mivel arra lehetett számítani, hogy a járvány miatt összeomló gazdaság érzékeny csapást fog mérni a keresetekre.

Van itt pénz, kérem

Azonban nem ez történt. S ez nem csak abból derült ki, hogy a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly is lendületesen, 10 százalék felett tudtak emelkedni a keresetek. Ezt az adatot amúgy is érdemes óvatosan kezelni, mert csak a gazdasági szervezetek egy körét fedi le, az 5 főnél kisebb vállalkozások adatai nem szerepelnek benne. Ezért nem ad teljes képet a hazai bérhelyzetről.

Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint a körülményekhez képest rendkívüli ütemben emelkedtek a megtakarítások az előző évben (erről a napi.hu számolt be). Vagyis volt forrás a vagyon növelésére, ami nyilván azzal áll összefüggésben, hogy a korlátozó intézkedések miatt egy sor kiadásról - mint az utazás, élvezeti cikkek felhalmozása, kulturális, gasztronómiai élmények gyűjtése - le kellett mondaniuk az embereknek.

A KSH és a jegybank adatait összeolvasva tehát arra a következtetésre jutunk, hogy akinek nem, vagy csak kismértékben sérült a fizetése a járvány alatt, jó befektetést próbált keresni az el nem költhető bevételeinek. Ez lehetett kötvény, vagy részvény: utóbbiak egész szép rallit hoztak össze tavaly, az élelmesebbek, akik időben szálltak fel a vonatra, vagy szálltak le onnan, komoly hozamokat tudtak elérni.

Egy ilyen piaci környezetben tehát nem biztos, hogy le kell mondani egy új termék kibocsátásáról, azonban a nyugdíjkötvény pont nem ez az instrumentum. Válságos időkben az emberek a rövidebb távú befektetéseket keresik, még az 5 éves futamidejű MÁP is rizikós befektetésnek számítana, ha nem kínálna a minimálisnál is alacsonyabb kockázat mellett egész szép kamatot (ebben az esetben az egyedüli kockázat az államcsőd). De mivel azt kínálja, vonzó maradt a nehéz hónapokban is, még a rövidebb futamidőket is beáldozták a kisbefektetők, hogy MÁP Pluszba tehessék megtakarításaikat. Persze voltak más termékek a piacon, amelyek még ennél is vonzóbb hozamot ígértek, de ott a kockázat is magasabb volt.

Márpedig a nyugdíjkötvényt elsősorban nem a profiknak akarja eladni az állam, hanem a kisbefektetőknek, illetve azoknak, akiknek ez még ismeretlen terep. Azokat (is) célozzák, akik utoljára a beszántott magány-nyugdíjpénztárakban voltak tagok - mert a törvény erre kötelezte őket - de azóta semmilyen kapcsolódásuk nincs a befektetési piachoz.

Arról, hogy kifejezetten a magánszemélyeknek szánják a nyugdíjkötvényt, bő egy éve beszélt lapunknak adott nyilatkozatában Varga Mihály pénzügyminiszter. Akkor azt mondta, hogy "olyan konstrukciót szeretnének bevezetni, amelyik annál kedvezőbb feltételekhez juttatja a vásárlót, minél fiatalabb korban, minél hamarabb vásárol be a papírba". Kedvező hozamot, kedvező kamatozást, kellő rugalmasságot biztosítva, ami lehetővé teszi, hogy bármikor ki lehessen egészíteni a megtakarítást, az ügyfél igényétől függően.

A pénzügyminiszter szerint olyan vonzó papírt akartak kínálni, amely kamatozását, hozamát tekintve akár a MÁP Plusszal is versenyképes lehet. Mint mondta: "Az utolsó simítások zajlanak az indítás előtt, ebben az évben megtörténik a kibocsátás".

Az is elhangzott az interjúban, hogy legalább 10 éves lekötési időszakkal kell számolniuk a befektetőknek, valamint azzal, hogy e termék mellé nem jár adókedvezmény (mint más, nyugdíjcélú megtakarítás mellé).

Nem lesz... vagy mégis?

Mindebből végül semmi nem valósult meg tavaly, s a legutóbbi kormányzati jelzés szerint már nem is fog. Mint említettük, a legutóbbi Kormányinfón szóba került a téma. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kérdésre - Hogy áll a nyugdíjkötvények bevezetésének folyamata? - azt válaszolta, hogy a kormány nem akar nyugdíjkötvényt bevezetni.

A sajtóban rögtön körbement a hír, hogy a kormány letett a nyugdíjkötvény kibocsátásáról, de ez így elég sarkos állításnak hangzott, tekintettel arra, hogy a kormány mennyi munkát ölt az előkészítésbe. Ezért kérdéssel fordultunk a Pénzügyminisztériumhoz, hogy megtudjuk, valóban végleg elengedték-e a nyugdíjkötvények bevezetését, és mi ennek az oka? A tárca erre azt válaszolta, hogy

jelenleg nincs napirenden a nyugdíjkötvény bevezetése. Az ÁKK (Államadósság Kezelő Központ) és a Pénzügyminisztérium folyamatosan vizsgálja az állampapír-piaci folyamatokat, új termékek bevezetésének lehetőségét és szükségességét.

Vagyis nincs szó arról, hogy végleg lekerült a napirendről a nyugdíjkötvény, a pénzügyi kormányzat a megfelelő alkalomra vár, hogy ismét elővehesse a befektetési terméket. A minimum 10 éves lekötési időszak, illetve a termék jellege (nyugdíjtakarékosság) teszi egyértelművé, hogy miért is kell kivárnia a kedvezőbb gazdasági környezetig az államnak: a hosszú távú lakossági befektetéseknek nincs itt az ideje. És rövid távon nem is látszik, mert a tárca a bevezetés lehetséges időpontjára vonatkozó kérdésünkre nem válaszolt. De egyszer el fog jönni az ideje.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG