1p
Az előzetes adatok szerint az uniós gazdaság 0,6%-kal, míg a magyar a várakozásokat alulmúlva 1,7%-ot esett vissza. Ma jönnek a pontos adatok.
Friss

Az aszály mellett a fogyasztás visszaesése és a hitelezés további akadozása is hozzájárult a vártnál jóval rosszabb GDP-adathoz. A részletes adatokból az is kiderül, 2009 óta először esett az export és az import is. Csak a hiányszámmal dicsekedhetünk, az ugyanis a GDP 2,14%-a lett. Részletek >>>



A bruttó hazai termék (GDP) tavalyi utolsó negyedéves és 2012-es alakulását teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Miért nem zuhantunk nagyobbat?
Matolcsy szerint rejtély, hogy miért "csak" ekkorát zuhant a magyar gazdaság tavaly, hiszen a bankok büntetik a magyar kormányt.
Az új jegybankelnök jegyzete >>>

A február közepén publikált előzetes adatok szerint a GDP 2012. negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal esett vissza - ez meghaladja a korábbi várakozásokat.

Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye a múlt év negyedik negyedévében. A gazdaság visszaesése a negyedik negyedévben felgyorsult a harmadik negyedévi 0,4 és a második egyedévi 0,5 százalékos GDP-csökkenés után.

Tavaly a harmadik negyedévben 1,5 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez mérve 0,2 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben.

2011 utolsó negyedévében 1,3 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához képest.

Az Eurostat szerdai közlése szerint az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékkal csökkent az euróövezet 17 országának GDP-je a múlt év utolsó negyedében, míg az Európai Unió 27 tagállamában 0,6 százalékkal zsugorodott a gazdaság.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG