1p
A jelenlegi világgazdasági helyzet ellenére a világ hatvan vezető gazdasága egyelőre ellenáll a protekcionizmus csábításának, így a globalizációs folyamat továbbra is enyhén növekszik. Magyarország továbbra is nyitott gazdaság, így a Globalizációs Index alapján a 10. helyet foglalja el, míg a közép-kelet-európai régiót nézve első helyre került.

Az Ernst & Young globalizációs folyamatokat vizsgáló, Globalizációs Indexe a 60 legnagyobb gazdaság GDP arányos globalizációs folyamatát vizsgálta, míg a felmérés a cégvezetők globalizációval kapcsolatos véleményét szerette volna megismerni. Az eredményekből az látszik, hogy mennyire nyitottak, vagy zártak az egyes gazdaságok.

Kereskedelemben a világ negyedik legnyitottabb országa vagyunk

Magyarország Csehországot és Szlovákiát is megelőzve első lett Közép-Kelet Európában, és a tavaly elért teljes pontszámát hat századdal növelve megtartotta 10. helyét a nemzetközi összehasonlításban, míg a kereskedelmi mutatók szempontjából a világ negyedik legnyitottabb gazdasága. A GDP-arányos teljes kereskedelmi mutatószáma 185 százalékra, az Index 99 százalékos átlagának közel duplájára bővült. Magas eredményt kapott az ország a kutatás-fejlesztési transzfertevékenységekre is, amelyek a GDP 0,93 százalékát tették ki, ez a 0,36 százalékos átlag közel háromszorosa.

Havas István, az Ernst & Young magyarországi vezérigazgatója az eredményekhez hozzáfűzte, hogy Magyarország Globalizációs Indexen elért magas eredménye azt mutatja, hogy hazánk továbbra is az egyik legnyitottabb gazdaság. A szakértő elmondta, hogy a megkérdezett vállalatvezetők többsége által jósolt recesszió különösen érzékenyen érintené hazánkat, figyelembe véve az ország törékeny gazdasági helyzetét.

A világgazdasági növekedést a BRIC országok húzzák majd fel

Az Ernst & Young előrejelzése szerint a globális GDP csupán 3,4 százalékkal növekszik 2012-ben, ennek ellenére a globalizációs növekedés töretlenül folytatódik egészen 2015-ig. A fejlett országok lassú gazdasági növekedését továbbra is a feltörekvő BRIC országok, vagyis Brazília, Oroszország, India és Kína teljesítménye húzza fel.

Mindezek mellett az Ernst & Young arra számít, hogy a fejlődő országok együttes GDP-je 2012-ben 5,3 százalékkal növekszik majd, amivel ismét túlszárnyalják a fejlett országokat. Európában még akkor is minimális GDP növekedést jósol az Index, ha sikerül megoldani az adósságválságot, míg az Egyesült Államokban csupán 2,5 százalék körüli bővülést jelez.

Újabb hitelválság előtt állhatunk

Az előrejelzésénél is borúsabban látták a közeljövőt a felmérésben megkérdezett cégvezetők, annak ellenére, hogy a válaszadók továbbra is optimisták a fejlődő piacok középtávú lehetőségeivel kapcsolatban, több mint felük úgy vélte, hogy a globális gazdaság ismét recesszióba fordul az idei év végére, mely várhatóan magával hozza a protekcionista politikát és intézkedéseket.

Ez a hozzáállás, valamint az euróövezet adósságválsága, illetve a globális gazdaság lelassulása egy újabb hitelválság lehetőségét vetíti előre, mivel a bankok a bankközi piacokba vetett bizalom gyengülésének hatására csökkenthetik hitelezésüket.

Az Ernst & Young úgy véli, hogy hosszú távon azok a cégek maradnak fenn, amelyek képesek elsajátítani egy újfajta gondolkodást. A vállalatoknak rugalmas üzleti modelleket kell kialakítaniuk, amivel választ adnak az új lehetőségekre és kezelni tudják a felmerülő veszélyeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG