2p
Gyalog sétáltak végig helyiek és turisták között a világ hét iparilag legfejlettebb országainak (G7) vezetői a szicíliai Taormina utcáin pénteken, ahol csúcstalálkozójuk biztonsági és aktuális külpolitikai kérdések megvitatásával kezdődött.
Bevándorlók várakoznak egy kerítés mögött, a macedón-görög határnak az észak-görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija közötti szakaszán. A macedón hatóságok már csak a háborús övezetekből, így Szíriából, Afganisztánból vagy Irakból érkező migránsokat engedik be országukba. (MTI/EPA/Nake Batev)

A politikusokat kísérő delegációk lázasan dolgoznak a szombatra készülő záródokumentumon, amelyben a biztonság, a terrorizmus elleni fellépés, a környezetvédelem és számos más téma mellett a határok védelme, valamint a migráció is szerepel. Az Ansa olasz hírügynökség úgy tudja, a zárónyilatkozat tervezete kimondja, hogy a "migráció kezelése és ellenőrzése hosszú távú válságmegoldást követel, menekültek és gazdasági bevándorlók közötti különbségtétellel". A nyilatkozat a migrációt kiváltó okok megoldását szorgalmazza a kiinduló országok segítésével.

A dokumentum vázlata leszögezi:"a menekültek emberi jogainak tiszteletben tartásával megerősítjük az államok szuverén jogát is saját határaik ellenőrzésében, a migráció korlátainak világos meghatározásával, nemzeti biztonságuk és gazdasági jólétük érdekében".

Trump golf-kocsiba ült

A házigazda Paolo Gentiloni olasz kormányfő, Angela Merkel német kancellár, Theresa May brit kormányfő, Emmanuel Macron francia elnök, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, Shinzo Abe japán kormányfő gyalog tette meg az utat a G7-csúcstalalálkozónak helyet adó San Domenico szállodáig. Egyedül Donald Trump amerikai elnök ült be egy nyitott golf-kocsiba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
Makro / Külgazdaság Sorsdöntő adatok érkezhetnek még a választás előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 08:27
Szerdán jelenik meg a fogyasztói árak márciusi adata.
Makro / Külgazdaság Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 16:35
Az indiai finomítók 7 év után ismét olajat vásároltak Irántól, miután a közel-keleti háború leállította a szállításokat a Hormuzi-szoroson keresztül.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 13:30
Ukrajna egyszerre próbálja helyreállítani a háborúban sérült energetikai infrastruktúrát és újrapozicionálni a Barátság kőolajvezeték jövőjét – derül ki Volodimir Zelenszkij elnök legújabb bejelentéséből. Eközben az európai uniós finanszírozás körüli politikai vita egyre inkább blokkolja a folyamatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG