3p
Tovább gyengülhet a forint és tovább olvadhat az alapkamat - 2 milliárd maradhat az állam zsebében az új pénztárgépek után - rekordot döntött a kiskereskedelmi forgalom - megint drágább lett a tankolás - még mindig nem lehet a bubival járni

Egyre messzebb kerül a 302-303-as szinttől a forint. Ennek egyrészt a tegnapi, újabb alapkamat-vágás az az oka, de egyéb külső tényezők, így például a Fed likviditás csökkentése miatt is csökkent a feltörekvő devizák népszerűsége – olvasható a Commerzbank elemzésében. Ahogyan az is, hogy ha az infláció továbbra is rekord alacsony marad, és a külső környezetben sem lesz negatív elmozdulás, akkor akár egy-két további vágás is jöhet még.

68 ezer pénztárgép után biztosan nem fizet az állam támogatást - írja a Népszava Antalffy Gáborra, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnökére hivatkozva. Az elnök azt mondta: mivel időközben sokan csődbe mentek, vagy a korábbinál kevesebb kasszára van szükség, becslések szerint 30-35 ezer vállalkozó esik el összesen 2 milliárd forintot meghaladó támogatástól. Az állam gépenként 50 ezer forintot fizet.

A februári 8 éves csúcsot jelentő növekedés után ismét rekordot döntött a kiskereskedelmi forgalom növekedése - még az előzetesen közöltnél is jobbak a számok. Márciusban 8,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbival összehasonlítva. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a kiskereskedelmi forgalom bővülése a rezsicsökkentésnek, a családi adókedvezményeknek, a foglalkoztatás bővülésének, a reáljövedelmek növekedésének és a fogyasztói bizalom javulásának köszönhető.

Két forinttal drágult a benzin, a gázolaj ára ezúttal nem változott. Az emeléssel a benzin literjéért 413-414 forintot, a gázolajért 417-418-at kell adni. A Mol legutóbb múlt hét pénteken változtatott az árakon, akkor 2 forinttal emelte a benzin árát, a gázolajé nem változott.

Továbbra sem lehet tudni, mikor indulhat el a Mol Bubi közbringa-rendszerének próbaüzeme, azaz mikortól lehet használni a zöld kerékpárokat. A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte: csak akkor indítja el a rendszert, amikor az már tökéletesen működik. Jelenleg a működéshez szükséges szoftverek finomhangolását végzik, tesztelik.

Megérkezett a legfrissebb adat a német munkaerőpiacról: májusban 452 ezer munkahelyet regisztráltak. A munkanélküliség 0,2 százalékkal 6,6 százalékra csökkent májusban. A német munkaügyi hivatal szerint még mindig erős a munkaerő piaci kereslet: az értékesítésnél és a logisztikai iparágban keresnek sok új alkalmazottat, de a villamosmérnökök és a gépészmérnökök is könnyen el tudnak helyezkedni Németországban.

A tőzsdén kitarthat a jó hangulat. A magyar részvénypiacon az OTP kerülhet a befektetők fókuszába, mert ma forognak a vállalat részvényei utoljára osztalékszelvénnyel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG