1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Várhatóan Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is részt vesz majd az MSZP választási kampányában, aki befutó helyet kaphat az MSZP listáján
Várhatóan Bajnai Gordon miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc ex-kormányfő is részt vesz majd az MSZP választási kampányában.

Várhatóan Bajnai Gordon miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc ex-kormányfő is részt vesz majd az MSZP választási kampányában, a párt miniszterelnök-jelöltjét valószínűleg novemberben nevezik meg - írta a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint a miniszterelnök-jelöltek között egyre többen emlegetik Gráf József agrárminisztert.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferencre elsősorban az MSZP vidéki kampánykörútjának különböző állomásain számítanak. A pártban elképzelhetőnek tartják, hogy az országgyűlési választásokat követően a volt kormányfő újból magas politikai tisztséget pályázik majd meg. Eszerint Gyurcsány Ferenc a szocialista párt főpolgármester-jelöltje lenne. A Magyar Nemzet szerint az szinte biztos, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP országos listája első tíz helyének valamelyikét kapja.

Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!

Bajnai leállósávra küldené az ellenzéket
Csak egy ponttal van lemaradva Orbán
Tisztul az ég Magyarország felett
 
Két év múlva mi leszünk a legjobbak

MTI, Magyar Nemzet

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, Matolcsy György a közeljövőben sem fog unatkozni
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:53
Távozása előtt napokkal jegyezték be.
Makro / Külgazdaság Gyenge adat érkezett, még nem látszik a fordulat a magyar termelésben
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:53
2025 márciusában a szezonálisan kiigazított ipari kibocsátás 0,1 százalékkal emelkedett februárhoz képest, ám a munkanaphatással korrigált éves adat már 5,4 százalékos visszaesést mutatott – közölte a KSH. A szakértők szerint a hosszú távú teljesítmény még mindig elmarad a 2021-es szinttől, a külpiacok gyengesége és az akkumulátorgyártás visszaesése pedig továbbra is fékezi a kilábalást. A kormány a programok bővítésével és nagyberuházásokkal igyekszik ellensúlyozni a külső negatív hatásokat.
Makro / Külgazdaság Megérkezett Trump nagy bejelentése
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 17:50
Trump döntött és bejelentett. 
Makro / Külgazdaság Donald Trump valami nagy bejelentésre készül a vámháborúval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 10:01
Csupa nagybetűvel posztolt saját közösségi médiájában arról, hogy sikerült valamit elérni.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szivárogtat: a kormány a béke helyett a háború felé fordult?
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 09:26
Szakítunk a békementalitással és átállunk a háború felé vezető út nulladik fázisára – mondta állítólag a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Tovább tart a magyar ipar kínszenvedése
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 08:30
Csak egy hajszállal tudott bővülni az előző hónaphoz képest márciusban a magyar ipari termelés – a tavalyihoz képest továbbra is jóval gyengébb a teljesítmény.
Makro / Külgazdaság Lehet, hogy sokkal többet kell várnunk az alacsonyabb kamatokra, mint gondoltuk
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 06:28
A várakozásoknak megfelelő döntést hozta a kamatokról a Fed, de kifejezte aggodalmát a kilátások miatt.
Makro / Külgazdaság Egymásnak ment a kormány és az OKSZ
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:01
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) „hamis állításaival ellentétben” az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is.
Makro / Külgazdaság Az EU egészében is csökkent a kiskereskedelmi forgalom
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 15:16
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban éves szinten, februárhoz mérve pedig csökkent.
Makro / Külgazdaság Szóltak Brüsszelben, hogy semmiképpen se adják oda a kért 600 millió eurót Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:31
Szankciós és energiaügyben pedig egyszerűen kikerülnék a magyar kormányt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG