1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Eddig 1,7 millióan kaptak az új influenzavírus elleni védőoltásból; a betegségen 50-70 ezren estek át - mondta az országos tiszti főorvos kedden budapesti sajtótájékoztatón.
Eddig 1,7 millióan kaptak az új influenzavírus elleni védőoltásból; a betegségen 50-70 ezren estek át - mondta az országos tiszti főorvos kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Falus Ferenc közölte: eddig 15 (azóta már 16 - lásd keretes írásunkat) ember halálát hozzák összefüggésbe az új vírussal, közülük nyolcnál már bebizonyosodott, hogy a vírus okozta szövődménybe halt meg. Hét esetben még folyik a  vizsgálat.

Gál János, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója a kedd reggel elhunyt kismamával kapcsolatban elmondta, az elvégzett vizsgálatok igazolták szervezetében az új vírust, ami a súlyos tüdőgyulladást, majd a halálát okozó vese- és szívelégtelenséget okozta. Hozzátette: a 21 éves nő hathónapos magzatát sem sikerült megmenteni.

Időközben az új vírussal kapcsolatba hozható halálesetek száma 16-ra emelkedett: Falus Ferenc kedd esti bejelentése szerint egy 24 éves fiatalember halt meg egy zalaegerszegi kórházban. Szervezetét az új influenzavírus támadta meg.
A főorvos professzor megjegyezte: ez a betegség rendkívül gyors és súlyos lefolyású volt, mint fogalmazott, ilyennel még nem találkoztak. Az eset után a klinika orvosai beoltatták magukat - tette hozzá. Kiemelte: könnyebben gyógyítható az oltás miatti szövődményekkel kezelt beteg, mint az, akit az új vírus szövődményeivel kerül kórházba. A főorvos úgy tudja, a kismama környezetében mindenki be volt oltva.

Falus Ferenc úgy fogalmazott, "tűrhetetlen, hogy egy gyógyítható, megelőzhető betegséget nem előzünk meg. Ettől féltünk, hogy egy egészséges fiatalt elveszíthetünk, mert nem védekeztünk."

Elmondta, a Szegeden kezelt kismama állapota kritikus, a győri kórházban fekvőé pedig súlyos, életveszélyes, a Budapesten kezelt 21 hetes anya állapota stabil, de életveszélyes. Őt is géppel kell lélegeztetni. Falus Ferenc tudomása szerint hat várandóst kezelnek intenzív osztályon.

Mint a tiszti főorvos fogalmazott, jól lenne megkérdezni azokat, akik ennek a kismamának a környezetében voltak, hogy milyen tájékoztatást adtak, mit mondtak nekik, ajánlották-e nekik a védőoltást - tette fel a kérést. "Egyetlen országban sem elfogadható egy kismama halála, ahol van a betegség ellen védőoltás. Borzasztónak találom, ami történt" - mondta.

Falus Ferenc elmondta, a kismamák és a kétéves gyermekek a kiemelten veszélyes csoportba tartoznak, de ide sorolhatók az asztmások, a szívbetegek, a transzplantáltak és a túlsúlyosak.

Kérdésre válaszolva elmondta, az oltópontokban eddig 20.145-en kaptak térítés ellenében védőoltást. Hozzátette: nem tudnak olyan súlyos szövődményről, amit a védőoltás váltott volna ki.

H1N1: meghalt az egyik kismama
Pulykákban is felbukkant az új vírus
H1N1: meghalt egy 18 éves fiú
Kutyákban is kimutatták a H1N1-et
Az új influenza megmérgezte a közbeszédet
A Mikulás pénzért is jön - csak legyen beoltva
Már a rendőrök is visznek vakcinát
Nem mind H1N1, ami annak látszik

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG