2p

Július 1-jétől Horvátországban az üzletek – kevés kivételtől eltekintve – évente legfeljebb 16 vasárnap lehetnek nyitva.

Horvátországban életbe lép a részleges boltzár július 1-jével, a legtöbb üzlet – néhány kivételtől eltekintve – évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet nyitva. A kereskedők maguk dönthetik el egyéni igényeik, a szezonalitás, a mikrolokáció és egyéb releváns tényezők alapján, hogy melyik 16 vasárnapon tartanak nyitva az évben.

A szabályozás a hipermarketekre is vonatkozik. Fotó: Konzum
A szabályozás a hipermarketekre is vonatkozik. Fotó: Konzum

A munkarendet hétfőtől szombatig a munkáltató határozza meg, a munkaidő nem lehet több 90 óránál. Vasárnapi nyitva tartás esetén ez legfeljebb 105 óra lehet. A zárva tartás az ünnepnapokra is vonatkozik.

A folyó év végéig összesen 27 vasárnap van még hátra, így az idén gyakrabban lesznek nyitva az üzletek, mint jövőre, ami elég időt ad a horvát állampolgároknak az alkalmazkodásra – írták a helyi lapok.

Az üzletek többsége már elkészítette a beosztását, és jelezte azt a vásárlóknak. A turisztikai térségekben a nyári szezonban többnyire teljes egészében nyitva lesznek a boltok és a bevásárlóközpontok, míg a kontinensen a tanévkezdés és az év végi ünnepek előtti vasárnapokon lehet majd csak vásárolni.

A jogszabály a kivételek között említi a benzinkutakat, valamint a kórházak, szállodák, kulturális és vallási intézmények, nemzeti parkok, repülőterek, busz- és vasútállomások területén működő üzleteket, továbbá a vásárokat és a piacokat. A trafikok vasárnap és ünnepnapokon 7-től 13 óráig lehetnek nyitva.

Horvátországban eddig az üzletek vasárnapi zárva tartására tett kísérletek mindegyike kudarcot vallott. 2003-ban Ivica Račan szociáldemokrata kormányfő rendelte el az üzletek vasárnapi zárva tartását, de az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az erről szóló törvényt. Öt évvel később az Ivo Sanader vezette jobboldali kormány is próbálkozott, de a taláros testület ezt is elvetette. Andrej Plenković kormánya először 2021-ben állt elő ezzel a tervvel, de akkor a koronavírus-járvány miatt nem bocsátották szavazásra. Tavaly decemberben a kabinet ismét elfogadta ez erről szóló törvénymódosítási javaslatot, amelyet idén március 17-én meg is szavazott a parlament.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG