„Tudok errefelé euróval fizetni?” – tudakoltam hangomban némi bizonytalansággal külvárosi szálláshelyünk recepciósától Zágrábba érkezésünk napján. A kérdés annyiban indokoltnak tűnt, hogy Horvátország, amely 2013. július elsején, bő kilenc évvel Magyarország után lépett be az EU-ba, 2023. január elsejétől az eurózóna tagja lesz – miközben nekünk céldátumunk sincs, és továbbra is pénzt kell váltanunk, ha kedvünk szottyan átrándulni egy már eurót használó országba. (Ott van persze a hitelkártya, de ilyen esetben annak hátrányai is vannak.)
Napokra az eurótól
„Euróval nem, kártyával igen” – válaszolta a srác sajnálkozó mosollyal az arcán. "Jóslata” bejött: hiába lesz januártól az uniós valuta a fizetőeszköz Horvátországban is, december utolsó napjaiban, bármerre is jártunk a városban, még sehol sem vettük hasznát (bár utcai árusoknál nem próbálkoztunk) – hogy ennek a pragmatikus szabálykövetés vagy a kuna előtti tisztelgés volt a fő oka, az talány.
A külföldi turisták életét mindenesetre megkönnyíti az átállás, mint ahogy az is, hogy Horvátország – a megint hoppon maradt Romániával és Bulgáriával ellentétben – január elsejétől a schengeni térség tagja is lesz, tehát a horvát-magyar határon is megszűnik az ellenőrzés.
Beutazásunkkor viszont még nagy volt a szigor: úti okmányainkat csak mintegy 40 perc várakozás után, egy szabad ég alatti névsorolvasás keretében kaptuk vissza. Önmagában nem nagy ügy, mégis szürreális „élmény” volt, öt nappal a határ leomlása előtt.
Bár euróval sehol sem tudtunk fizetni, közelgő bevezetésének nyomait mindenhol észleltük. Az üzletekben, éttermekben, múzeumokban az árak már mindkét fizetőeszközben fel voltak tüntetve – a boltokban nagybetűvel kunában, kisbetűvel euróban –, a blokkon pedig a végösszeg szintén mindkét pénznemben szerepelt.
Hamarosan azonban lecserélik az árcédulákat: a 28 évet és 7 hónapot élt kuna a múlt része lesz.
De ha már árak: bár az euróbevezetés állítólag mindent megdrágít, Zágráb még így is nagyjából egy szinten van Budapesttel. Sőt, olykor még olcsóbb is: a tömegközlekedésben az alap vonaljegy például 4 kuna, azaz hivatalos árfolyamon számolva 216 forint.
Egy espresso a belvárosban 12 kuna (640 forint), egy capuccino 15 kuna (800 forint), egy kiváló húsos burek 16,5 kuna (880 forint), két deci, szintén nagyszerű forralt bor az utcán 20 kuna (1070 forint).
Az éttermi árakban már nagy a szórás, de túl nagy meglepetés itt sem érhet minket.
Az érdekesség kedvéért közelebbről megnéztünk egy külvárosi Spart is, amelynek önkiszolgáló kasszájában egyébként magyar „hangosbeszélőt” is választhattunk magunknak a helyiek legnagyobb örömére. 1,5 liter saját márkás ásványvíz 3 kuna (160 forint), 1 kilogramm rizs 16 kuna (860 forint), 10 darab tojás 22 kuna (1180 forint), 2 darab biobanán 3 kuna (160 forint) – a lista ugyan nem teljes, de összességében nem éreztünk nagy különbséget a hazai viszonyokhoz képest.
Kellemesen balkáni
A város hangulata viszont a közelség és a részben közös történelem ellenére is meglehetősen más, mint Budapesté: mindössze 4-5 óra utazással egy másik világba csöppenhetünk.
Zágráb kifejezetten kellemes, békés, nyugodt város, sajátos délszláv, jó értelemben vett balkáni hangulattal – a lesajnáló balkáni jelzőt nyugodtan elfelejthetjük. Nehéz elképzelni, hogy ez az ország 30 éve még háborúban állt, mégha azt Zágráb nagyrészt meg is úszta.
Az utcák a külvárosban is tiszták és rendezettek – legalábbis ott, ahol jártunk –, az emberek jól öltözöttek, és bár nem keveset sétáltunk, hajléktalanokat nem láttunk, és kéregetőből vagy „rossz arcból” is mindössze néhányat. A szociális ellátórendszer tehát jól működik, vagy – talán a társadalmi kohézió és a relatív jólét elegyének köszönhetően – nincsenek nagyon lecsúszott rétegek.
Szembetűnő – Bécshez vagy más nyugati nagyvárosokhoz viszonyítva – a bevándorlók csaknem teljes hiánya is. Mindenhol túlnyomórészt horvát, de legalábbis helyinek kinéző emberekkel találkoztunk, még az olyan klasszikus „bevándorlószektorban” is, mint például a vendéglátás.
Foci, panel, múzeum
Ezzel párhuzamosan a méltán híres és a vébéken rendre nagyot alakító horvát futball élcsapata, a Bajnokok Ligája-résztvevő Dinamo Zagreb is helyi játékosokra épül, keretének 70 százaléka horvát. Ott ez a természetes. Velük pedig azonosulni is könnyebb, mint az eurómilliókért a világ minden részéről összevásárolt „zsoldosseregekkel”.
A futball a városi folklórnak is része – ezt a művészi graffitit a Jarun nevű külső kerület egyik lakóházának alján találtuk:
Bár Zágrábot kis városként szokás emlegetni – az agglomerációt nem számítva mintegy 800 ezren lakják –, egyéb dimenzióit tekintve korántsem kicsi. Sokat lehet bolyongani a történelmi, gyönyörűen felújított és rendben tartott belvárosban, a Felsőváros dombjáról kiváló panoráma nyílik, vizuális tápanyagból nincs hiány.
Aki pedig másfajta vizuális élményre vágyik, az szálljon fel az 5-ös vagy a 17-es villamosra.
Tucatnyi állomás után egy végtelen panelrengeteg közepén találja majd magát, ahol húszemeletes, a jugoszláv múltból itt ragadt monstrumok nyújtóznak az ég felé. Különös esztétikai élmény háttérben a hegyekkel, egy próbát megér.
Különös élménynek jó szívvel ajánlhatjuk a belvárosban a Megtört Kapcsolatok Múzeumát is, amely véget ért pár- vagy egyéb kapcsolatokat mutat be a múzeumnak adományozott, feleslegessé vagy fájdalmassá vált személyes tárgyakon keresztül.
Egy pár fehér női cipő, egy menyasszonyi ruha, egy állótükör, egy csokor origami.
Mellettük egy rövid szöveg, amely egy, olykor az egész életet átölelő történetet mesél el különböző korokból, országokból. Erős, felkavaró tárlat, amely sokáig nyomot hagy bennünk.
Összegezve: Zágráb jó hely, és bár néhány nap csak benyomásokra elég, azok alapján bátran ajánljuk mindenkinek.
Világjáró rovatunk korábbi cikkeit itt olvashatják.
A NAV hatvan napig vizsgál majd. 
