Nem kánikula, hanem balzsamos nyári meleg fogad minket a szlovén tengerparton július első napjaiban. Igaz, első nap még kapunk az előző hőhullámból, ezért a tenger olyan meleg, hogy gond nélkül belegyalogolok és alámerülök, ami nálam a rendkívül ritkaságszámba menő események közé tartozik.
Szegény halak, gondolom, de másnap már friss tengeri szellő cirógat egy nagy fa árnyékában a napágyon, miközben a kabócák andalító muzsikája mellett próbálom rögzíteni a gyönyörű tengerpart látványát, hogy az év többi 358 napján fel tudjam majd idézni az élményt.
Bár Piran a kulcsszó, Szlovénia mindössze 47 kilométeres tengerpartán szállást jobb itt, Izolán foglalni, ahol még vannak erdős részek, s nem csak betonnal kiépített, napernyőkkel tarkított mesterséges strandok.
Sőt, Izolán található Szlovénia egyetlen kerekesszék-barát strandja is, így a víz-nap-szél kombótól kipirult arcú mozgássérültek családtagjaikkal, barátaikkal még késő este is boldogan manővereznek az olasz hangulatot idéző óvároska hosszú sétányán.
És nem tudom miért, de valahogy önkéntelenül összekapcsolom ezt a különleges hangulatú élményt azzal a hírrel – ami épp Izolán ér –, miszerint mégsem lehet megtiltani a melegházasságot az országban, ezért a szlovén alkotmánybíróság hat hónapot adott a diszkriminatív jogszabály módosítására. Nagy kontraszt ez ahhoz képest, hogy az Európai Bizottság éppen pert indított Magyarország ellen ezügyben.
Piran aztán tényleg robban. De nem nagy lőtt sebeket okozva, hanem lágy erővel, örök lenyomatokat képezve az ember lelkén.
Utcácskái még jobban hasonlítanak az egyébként pont szemben található Velence labirintusaira. Tiszta időben még szabad szemmel is jól kivehető a szlovén tengerpartról a Dózse-palota téglavörös tornya, ahogy a magasba tör.
Szóval Piranból süt a lazaság és a szabadság megélése a parton heverésző emberek miatt, akik minden averzió nélkül, akár fürdőruhában is beülnek egy koktélra vagy pohár borra, a tenger felé fordítva arcukat. Egyébként is mindennapos látvány az óvárosban, hogy úszónadrágban hazasiető és már illatosra szépült turisták keresztezik egymás útját. Este aztán sorra nyitnak a tenger gyümölcseit is kínáló helyek, s előbújnak a meleg éjszakát dallamokkal aláfestő zenészek. Piran zsong és nagyon él. A színes városkának egyébként 2010-től 2017-ig fekete polgármestere volt, a ghánai Peter Bossman személyében, nem véletlenül hívták őt a pirani Obamának, és igen nagy népszerűségnek örvendett.
Portorozs – csak átsuhanva rajta – Nizzát juttatja az eszembe számtalan kaszinójával, grandiózus hoteleivel, legjobb márkák számtalan üzletével, precíz sorokba állított napernyőivel. Koper pedig némileg iparibb benyomást tesz ránk, mondhatnám kicsit kopár ez a Koper, bár itt kapjuk a legfinomabb és legnagyobb gin tonikot, és itt látunk akkora óceánjáró hajót, amelyen aztán hosszú percekig ámuldozunk, mivel akkora, mint egy több tömbös társasház.
Nem csak a tengerben, a gasztronómiában is fürdik itt az ember, a tintahalkarikáktól kezdve a szardínián, a kagylón, a csevapcsicsán át a pljeskavicáig – persze a meggyengült forinttal számolt eurós árakon. A benzin literje ugyanakkor 1,723 euró, ami a jelenlegi árfolyamon számolva 684 forint. Ami azt jelenti, hogy ha nem lenne idehaza ársapka (480 forint), akkor Szlovéniában csaknem 85-90 forinttal lett volna olcsóbb a tankolás (e jelentősnek tekinthető különbség a rekordmagas, 27 százalékos hazai áfával magyarázható).
De a szemmel látható, valamint ehető és iható gyönyörűségeken túl a turistát elfogja valami megfoghatatlan plusz érzés is Szlovéniában, amit nem csak természeti szépségei miatt becéznek sokan kis Ausztriának, hanem az életminősége miatt is.
A nagy jövés-menésben mintha azt érezné az ember az ötórányi autóútra található tengerparti városkákban, hogy ez itt nagyon Európa – az az Európa, ahová mi is igyekeztünk, amit mi is szeretnénk otthon látni és érezni.
Hazafelé a szlovén-horvát határon még lefotózzuk a szöges kerítést, mert szintén ott talál meg a hír, hogy lebontják. Idejétmúltnak tartják a migránsválság egykori mementóját.
Pár nappal a hazatérést követő fura hangulatomban olvasom: Magyarországon viszont egy méterrel még meg is emelik a drótkerítést a szerb-magyar határon. Ettől még jobban úgy érzi az ember, hogy Európa ott maradt az országhatáron túl.
A Világjáró korábbi cikkeit itt olvashatják.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,60 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. 
