A sokszor a garast a fogához verő magyar turista horvátországi kiruccanását az elmúlt években úgy kezdte, hogy lerobogott az M7-esen Becsehelyig, ott lehajtott a régi 7-es út mellett levő benzinkúthoz, csurig töltötte a tizenöt éves családi Suzukit, és ezzel az egy tank benzinnel meg lehetett járni az Adriát oda-vissza, majd visszafele ugyancsak tankolás Becsehelyen. A helyzet ma már fordított. Az autós alig várja, hogy átérjen a horvát oldalra! Ez január 1-je óta jóval egyszerűbb, ugyanis Horvátország is a schengeni övezet tagja, tehát nincs határellenőrzés. Az alig fél éve megszűnt határállomásra már csak az autópálya kiszélesítésénél meghagyott oldalsó határőrbódék, valamint sebességkorlátozó táblák emlékeztetnek.
A határon tehát megállás nélkül átjutva Goričan felé érdemes lekanyarodni, itt alig 200 méterre van egy INA-kút, ahol a benzin literje június elején 1 euró 38 cent, azaz 513 forint volt. (Cikkünkben az arra a három napra érvényes 372 forintos banki devizaeladási árfolyammal számolunk – a szerk.)
A szomjas Suzukit itt is tele lehet tölteni, de ha bőven van még a tankban, akkor sem kell aggódni, még az autópálya mellett is több helyen láttuk az 1,38-as benzinárat az oszlopokon, tehát akár tovább is lehet haladni.
Az euróra történt átállás és a schengeni csatlakozás előtti Horvátországról lapunk itt számolt be:
A pályakapuk nem változtak, legfeljebb annyiban, hogy míg újév előtt nagyobb méretben voltak kitéve a kunában, kisebben az euróban számított árak, most ez már megfordult. A 7,53-as átváltási árfolyam és a kunában feltüntetett árak egyébként csak kötelezően kiírt, tájékoztató adatok. A kivezetett horvát valuta már nem hivatalos fizetőeszköz, de ha valakinek az elmúlt évekből maradt otthon valamennyi, az is be tudja váltani valamely horvátországi bankban vagy postán.
Rab szigetére Stinicából komp visz át (de megközelíthető Krk felől is), aminek menetrendje interneten elérhető, és tartják is. A személyautót 17,50, a felnőtteket 4, a gyermekeket (3 és 12 év között) 1,5 euróért viszik át a szigetre az alig több mint tízperces úttal. A biciklit szintén 4 euróért szállítják át.
Az egyébként továbbra is érvényes, hogy kell készpénzt (is) vinni a horvát nyaralásra, mert nem mindenhol lehet kártyával fizetni.
Jómagam két éve elég morcos voltam, mert a crikvenicai tengerparti bárban egy sörért is készpénzt kellett kiadni, sőt a nyugágyért sem lehetett kártyával fizetni. Ellenben bármely étteremben elfogadták a bankkártyát. A helyzet most Rab szigetén fordított volt: a lopari tengerparton bármit lehetett bankkártyával fizetni, de találtunk olyan, ráadásul jó minőségű éttermet Supetarska Dragán, ahol az étlapon nagy betűkkel feltüntették az „ONLY CASH!” feliratot.
Maga a település csendes kis halászfalu látszatát kelti, de már az előszezonban is szép számmal akadtak ott – főleg német – turisták. Ennek megfelelően a legegyszerűbben a magyar turista is német nyelvtudását (már ha van neki olyan) használva tud boldogulni, mivel a helyiek is ezen szeretnek kommunikálni. De az angollal is megértetik magukat – ők is, mi is.
A sziget alig 100 négyzetkilométer, amelyen tízezernél is kevesebben élnek, a „tömeg” (ilyenről az előszezonban azért még nem beszélhetünk) látszatát a turisták keltik. Déli, délkeleti része a szárazföld felől érkező bóra (az isztriai és dalmát tengerparton, legtöbbször a téli évszakban fújó száraz, hideg szél – a szerk.) miatt gyér növényzetű, de nem kelti olyan kihalt, marsi vidék látszatát, mint például Pag szigetének hasonló részei. A pár száz méter magas Kamenjak vonulata viszont a tenger felőli részt megvédi a bórától, így ott pazar mediterrán növényvilág kápráztatja el a látogatót.
A kisváros rendelkezik egy kisebb Konzum üzlettel is. A Konzum az egyik legismertebb és legnépszerűbb horvát hipermarketlánc, a városkában levő üzletük körülbelül egy Tesco Express méretének felel meg, és ott ugyanúgy beszerezhetők a legfontosabb élelmiszerek. Három felnőttnek és egy kilenc hónapos pici babának vásároltunk be két reggeli, valamint két esti teraszos sörözés-beszélgetés erejéig 60 euróért, ami alig több, mint 22 ezer forint. Például a 10 darabos, M-es méretű tojás 1,99 euró volt.
Nyilván egy adriai naplemente mindig álomszép, egy hangulatos étteremben vacsorázva különösen. Az előszezoni árak még nem szálltak el, de könnyen lehet, hogy a főszezonban már a június elejinél magasabb összegeket olvashatunk az ét- és itallapon.
Az ételek most 12-20 euró között voltak, a drágább steakek 25 euróba kerültek. A kávé 1,5-2 euró körül volt, a korsó söröket 3,5 euróért adták. Érdekes, hogy nincs „feles”. Míg idehaza hozzászoktunk a 2 és 4 (ritkán 5) „centis” röviditalokhoz, Supetarska Daragában csak 3 centes italokat lehetett kérni, 1,5-1,7 euróért.
Bár a helyi éttermekkel kapcsolatban maradt bennünk némi keserű szájíz, de nem az ételek és italok, inkább a kiszolgálás minősége vagy épp a bankkártyás fizetés hiánya miatt, ám azt a javukra kell írni, hogy legalább megpróbálnak a magyar turisták kedvére tenni. Az étlapokon, itallapokon egyre több helyen bukkan fel a kínálat magyar megnevezése is, és ez még akkor is dicséretes, ha az itt-ott egy öt évvel ezelőtti Google-fordító nyelvezetére emlékeztet. Az pedig – úgy tűnik, néhány év kihagyás után – ismét szokásukká vált, hogy a vendég a vacsora végén a ház ajándékaként egy pálinkával „csaphatja szét” az elfogyasztott ételt.
A kisvárostól alig tízpercnyi autózásra található Lopar, itt van Horvátország legnagyobb homokos strandja, a Rajska Plaža, avagy a „Paradicsom-part”. A közeli parkolóban – ha talál helyet a strandolni vágyó – egész napra ott lehet hagyni az autót 7 euróért, azaz nagyjából 2600 forintért. A június eleji előszezonban még volt hely, a főszezonban nyilván korán kell parkolni. A hosszan elnyúló partszakasz valóban homok, így akár kisgyermekesek is ott hagyhatják csemetéiket a többi gyerkőccel homokvárat építeni, a víz felé árkot ásni, amíg az apukák megisznak egy sört, az anyukák pedig egy koktélt a parti bárban.
Az itteni „strandárak” viszont már gyaníthatóan nem mennek feljebb, ugyanis az étlapon (amit több helyen táblaként is kitesznek) nyomtatva vannak az árak – ellentétben az éttermek kézzel beírt áraival. A kisebb „strandkaják”, mint például a kolbász, virsli, pljeskavica, hamburger, hot-dog, ćevapčići, rántott sajt körettel együtt 9-12 euróba kerültek, a nagyobbakért, például a hal-, csirke-, disznó- és marhahúsos ételekért 13-19 eurót kellett fizetni. A helyben sütött (valóban az!) pizzákért 8,5-11 eurót kértek el, míg életem eddigi legjobb jegeskávéja (sztracsatellafagyival szolgálták fel!) 5 euróba, azaz csaknem 1900 forintba került. A sörökért 4, a koktélokért 5-7 eurót kérnek el a pultnál, igaz, elvárják a borravalót is.
A kényelemre többet adók nyugágyat egy napra 5,3 euróért, napernyőt ugyanennyiért bérelhetnek, de két nyugágy bérlése esetén a napernyőt grátisz kapják.
Persze aki igazi kényelemre vágyik, az „a hanyatló Nyugat” német turistája. A közmédiából „tudjuk”, hogy ott egyre nagyobb a nyomor, ezért a nélkülöző német turista kénytelen beülni a lakóbuszába, és pár hétre leruccanni egy egész háztartással a horvát tengerpartra az ottani kempingbe, és inkább ott fizessen napi 53 eurót a helyért.
Egy horvátországi nyaralás ma már nem kuriózum, tulajdonképpen csak azért tűnik drágábbnak, mint a Balaton, mert az autó két tank benzint megeszik a Budapest–tengerpart–Budapest több mint 1000 kilométeres viszonylaton. Ezért rövid, egy hétvégés kikapcsolódásra nem is ajánljuk a Kvarner-öbölnek ezt a távolabbi részét, hiszen az utazás is több mint fél nap oda-vissza.
Azonban egy többnapos, akár több hetes nyaraláshoz Rab szigete pompás kikapcsolódást kínál annak, aki a mediterrán világ szépségeire vágyik.
A Hamász megfontolja az izraeli ajánlatot. 
