2p

Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.

Közzétette friss, szeptemberi felmérését a GKI. Ez alapján a GKI szeptemberi konjunktúraindexe az augusztusi visszaesés után 1 ponttal emelkedett.

Az üzleti hangulat enyhén javult, a fogyasztói kilátások lényegében nem változtak. A foglalkoztatási hajlandóság kicsit javult, az ár-indikátor enyhén nőtt. 

Január és július között az index 11 pontot emelkedett, és négy és fél éves csúcsra ért. Augusztusban 4 pontot esett, szeptemberben 1-et visszakapott.

Már nem olyan derűsek a gazdasági várakozások az országra vonatkozóan

A GKI fogyasztói bizalmi indexe szeptemberben nem változott augusztushoz képest. A stagnálás mögött egymást nagyjából kioltó, heterogén folyamatok állnak. Az elmúlt egy évi pénzügyi helyzet értékelése 5 ponttal nőtt, a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi várakozás alig változott.

Ezzel szemben a nagy értékű fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségének megítélése 4 ponttal, az ország következő 12 havi gazdasági helyzetének megítélése 1 ponttal csökkent.

Az ősz elején az ipar az egyetlen ágazat, ahol a bizalmi index emelkedett, mégpedig 3 ponttal.

  • Az építőipari index 1,
  • a kereskedelmi 2,
  • az üzleti szolgáltatói 3 ponttal mérséklődött.

A foglalkoztatási indikátor kissé emelkedett: a bővítést tervezők aránya 7-ről 8 százalékra nőtt, a csökkentést tervezőké 13-ról 12 százalékra csökkent.

Mind a négy ágazatban a létszám csökkentését tervezők vannak némi többségben a bővítést tervezőkkel szemben – különösen az építőiparban.

Mit jelez az ár-indikátor enyhe emelkedése?

Az ár-indikátor a május és július közötti mérséklődés, majd az augusztusi stagnálás után szeptemberben csak nagyon enyhén emelkedett. A következő három hónapban a cégek 18 százaléka tervez áremelést, 8 százalékuk árcsökkentést – szemben az augusztusi 16, illetve 7 százalékkal. A gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélése enyhén javult: az ipari cégek kiszámíthatóbbnak érezték a környezetet, a kereskedő cégek viszont romlásról számoltak be.

Mivel az index szeptemberben nem esett tovább, a nyári megtorpanás a GKI szerint inkább egy új szint kialakulására, semmint tartós romlásra utal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG