3p
A Közel-Kelet fenyegetésekkel reagált az iráni tábornok megölésére, az amerikai ellenzék pedig önmérsékletre int a pattanásig feszült helyzetben.
Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Fenyegetésekkel, illetve - a feszültség kiszélesedésének veszélyére figyelmeztetve - önmérsékletre hívó felszólításokkal reagáltak világszerte pénteken a magas rangú iráni tábornok, valamint az Irán által támogatott iraki katonai szövetség vezetője elleni légicsapásra.

A csütörtöki amerikai légicsapás Kászim Szulejmáni tábornoknak, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége parancsnokának és Abu Mahdi al-Muhandisznak, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milíciákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjének halálát okozta Bagdadban. Ádil Abdul Mahdi iraki ügyvezető kormányfő közleménye szerint ami történt, az Irak elleni agresszió, az ország szuverenitásának megsértése, amely háborúhoz fog vezetni Irakban, a térségben és a világban.

A támadás megsértette az iraki amerikai jelenlét feltételeit is - tette hozzá -, és emiatt egyeztetnie kell a törvényhozással, hogy megvédje Irak biztonságát és szuverenitását. A kormányfő sürgette a parlament rendkívüli ülésének összehívását is.

Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok bejelentette, hogy reaktiválja Amerika-ellenes milíciáját.

Kaisz al-Hazali, az egyik iráni támogatású iraki milícia vezetője magas fokú harckészültséget rendelt el fegyvereseinek, és kijelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét Irakban rövidesen véget ér.

Az iráni Forradalmi Gárda bosszúért kiáltott pénteken legbefolyásosabb tábornokának halála után, és bejelentette, hogy összehívták a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését.

A szíriai külügyminisztérium elítélte a "gyáva amerikai agressziót", amely szerinte a közép-keleti helyzet súlyos eszkalációját idézi elő - jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség.

Haszan Naszralláh, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom vezetője közleményében leszögezte, hogy a Szulejmáni életét kioltó "bűnöző gyilkosok megbüntetése világszerte valamennyi ellenálló (Hezbollah-tag és szimpatizáns) és harcos felelőssége".

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti házelnöke arra figyelmeztetett, hogy a Szulejmáni elleni amerikai csapás "az erőszak veszélyes kiszélesedését" jelenti. "Amerika - és a világ - nem engedheti meg magának a feszültségek olyan eszkalálódását, ahonnan nincs visszatérés". Pelosi bírálta Donald Trump amerikai elnököt, amiért a kongresszus hozzájárulása nélkül döntött a légicsapásról.

A bagdadi amerikai nagykövetség felszólított minden amerikai állampolgárt, hogy haladéktalanul hagyja el Irakot.

Franciaország elsődleges feladata a közép-keleti helyzet stabilizálása - jelentette ki az RTL rádiónak nyilatkozva Amélie de Montchalin francia Európa-ügyi államtitkár. Hozzátette, hogy magas rangú francia vezetők kapcsolatba fognak lépni térségbeli vezetőkkel. Hangsúlyozta, hogy "európai szinten többoldalú kollektív együttműködés keretében kell eljárni".

Az orosz külügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy az iráni tábornok megölése kockázatos akció, növeli a feszültséget a Közép-Keleten.

A 2015-ben Iránnal kötött atomalkut szintén aláíró Kína aggodalmának adott hangot. Keng Suang külügyi szóvivő nyugalomra és önmérsékletre szólította fel az érintetteket a feszültség újabb kiszélesedésének elkerülése érdekében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG