2p
Az USA távozó moszkvai nagykövete szerint az Obama-adminisztrációnak döntenie kellett: szankciókat vezet be az oroszok ellen vagy háborúba kezd velük.
Oroszpárti felkelők között sétáló civilek Luhanszkban. Fotó: EPA / Alexanre Ermochenko

John Tefft távozó moszkvai amerikai nagykövet szerint azért kellett bevetni az Oroszország elleni szankciókat, mert ez volt az egyetlen alternatíva a háború helyett, amikor Oroszország bekebelezte a Krímet, semmibe véve a nemzetközi jogot. 2014-ben az Obama-adminisztrációnak arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy akarnak-e háborúzni Oroszország ellen - mondta Tefft. Washingtonnak ugyanis jeleznie kellett, hogy nem ért egyet a nemzetközi jog megsértésével

Nemrég írta alá Trump elnök a szankciók kibővítését - az ügy pikantériája, hogy a kongresszus által elsöprő többséggel megszavazott törvénycsomag azért bünteti tovább az oroszokat, mert beavatkoztak az amerikai elnökválasztásba, mégpedig Trump győzelme érdekében.

Tefft egyebek között arról is beszélt: nincs tudomása arról, hogy Washingtonban végleges döntés született volna védelmi fegyverek ukrajnai szállításáról. Elismerte, hogy az Egyesült Államok továbbra is azt kívánja, hogy se az Aszad-rezsim, se Irán ne legyen jelen többé Szíriában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG