1p
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a lengyel munkanélküliség januárban a végleges adatok szerint, viszont a kiskereskedelem forgalma az elemzők által számítottnál jóval gyorsabban emelkedett.

Januárban hatéves csúcsra, 14,2 százalékra nőtt a lengyel munkanélküliségi ráta a decemberi 13,4 százalékról - közölte hétfőn a lengyel statisztikai hivatal, míg az elemzők általában 14,1 százalékot vártak. Az állást keresők száma elérte a 2,3 milliót.

Ugyanakkor meglepően jól alakult a kiskereskedelem teljesítménye, a forgalom 3,1 százalékkal haladta meg a tavaly januárit a 0,9 százalékos elemzői várakozással szemben. A képet rontja, hogy decemberhez képest 20,6 százalékkal zuhant a kiskereskedelem bevétele, igaz, az év utolsó hónapja mindig kiugróan nagy forgalmat hoz. A kiskereskedelmi adatból több szakértő arra következtet, hogy a gazdasági növekedés visszaesése nem lesz olyan tartós, mint korábban várták, ezért a lengyel jegybank véget vet a monetáris enyhítés periódusának, és márciusi ülésén nem csökkenti az irányadó kamatot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erősen indult az év a hazai turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:30
A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 66,4 milliárd forint volt.
Makro / Külgazdaság Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:24
Zártkörű értékesítés keretében rábocsátott a 2035-ös lejáratú dollárkötvényekre az Államadósság Kezelő Központ – írja a Bloomberg. Így az eredetileg egymilliárd dollár értékben kibocsátott kötvényekből most további 1,2 milliárd dollárnyit adtak el.
Makro / Külgazdaság Indul az olaj Horvátországból a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:06
A Janaf közleményben tudatta, hogy már pakolják az olajat, amely szigorúan nem Oroszországból való. 
Makro / Külgazdaság 2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:43
Az Egyesült Államokban 2022. szeptember eleje óta a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 20-án végződött héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:12
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalékra lassult januárban a decemberben jegyzett 3,8 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
Makro / Külgazdaság Közel másfél éve nem volt ilyen alacsony a fontos euróövezeti mutató
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:45
Januárban az előzetes becslésnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Ennek örülni fog, ha ma tervezne tankolni
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:30
A héten többször is drágultak az üzemanyagok, most végre megállt a trend. Igaz, az árak csökkenéséről még sajnos nem beszélhetünk.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a végleges számok Berlinből, innen kellene elrugaszkodni
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:00
0,4 százalékkal nőtt a német GDP a negyedik negyedévben. 2025 egészében pedig a kiigazított adatok szerint 0,3 százalékkal – közölte a végleges adatokat a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal.
Makro / Külgazdaság Merre mozdulnak Varga Mihályék az MNB-kamatcsökkentés után? Bod Péter Ákost és Pleschinger Gyulát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 09:56
A jegybankban korábban elnökként, illetve a Monetáris Tanács tagjaként dolgozott két szakember március 4-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média 6. évfolyamban járó egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Tényleg nem is olyan magas az államadósságunk, de van egy kis gond
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 08:25
Bár egyes európai uniós tagállamok – jelesül Spanyolország, Belgium, Franciaország, Olaszország és Görögország – adóssága bőven meghaladja az országuk éves GDP-jét, sőt Japáné a 220 százalékot is, amihez képest a 75 százalék körüli magyar ráta nem is olyan vészes, csakhogy annak finanszírozása, a magas kamatok miatt nagyon sokba kerül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG