2p

Két és fél éve nem látott mélységben a német infláció.

Németországban 2,5 éves mélypontra csökkent az éves infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adatai szerint.

Az infláció a tavaly decemberi 3,7 százalék után januárban 2,9 százalékra csökkent, ami a legalacsonyabb éves ütem 2021. júniusi óta, amikor 2,3 százalék volt a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke.

Az előző havihoz képest a fogyasztói árindex 0,2 százalékkal csökkent, miután decemberben 0,2 százalékos volt a havi áremelkedés.

Az energiaárak januárban 2,8 százalékkal csökkentek éves bázison, az élelmiszerek áremelkedési üteme pedig 3,8 százalékra lassult januárban a decemberi 4,6 százalékos növekedés után.

Élelmiszer- és energiaárak nélkül a fogyasztói árak (maginfláció) januárban 3,4 százalékkal emelkedtek éves bázison. Decemberben 3,5 százalék volt az ütem.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) januárban 3,1 százalékkal emelkedett éves bázison, miután decemberben 3,8 százalék volt az éves harmonizált árindex. Havi szinten a HICP 0,2 százalék csökkenést jelzett a decemberi 0,2 százalék növekedés után.

Olvassa el a Privátbankár Európai Inflációs Körképének cikkeit, ha továbbiakra is kíváncsi a témában, itt >>>

(MTI)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország is szeretne róla példát venni, Németországból viszont egy pofon jöhet
Privátbankár.hu | 2024. december 22. 08:22
Az OECD elkészítette a különböző országokra vonatkozó GDP-előrejelzéseit. India jókora előnnyel vezeti a mezőnyt. 
Makro / Külgazdaság „Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:35
Úgy tűnik, szabad elvonulást engedélyezett Matolcsy Györgynek Orbán Viktor, cserébe a távozó jegybankelnök is szépeket mond róla búcsúzóul. De mi van, ha esetleg mégis megkapargatják kicsit az ügyeit, például a a Kúria és az Alkotmánybíróság döntése szerint „közpénz-jellegüket el nem vesztett” milliárdokat kezdik keresni?
Makro / Külgazdaság Több tucatnyian kerültek kórházba romlott osztriga miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:05
Több mint 80 beteg lett rosszul, miután nyers osztrigát ettek a Los Angeles-i étterembemutató rendezvényén. 
Makro / Külgazdaság Egy napja nem kap olajat több uniós ország sem a Barátság vezetéken keresztül
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 19:35
Magyarország is érintett, de a vezetéket üzemeltető orosz cég nem reagál.
Makro / Külgazdaság 4122 milliárdos hiánycéllal, 100 milliárdos tartalékkal vág bele Magyarország 2025-be – megszavazták a költségvetést
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 12:22
Megszavazták a jövő évi költségvetést, vajon utoljára még jól számolt Varga Mihály?
Makro / Külgazdaság Karácsony előtt még jön egy kellemetlen meglepetés a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 11:56
Szombattól változás jön az üzemanyagáraknál.
Makro / Külgazdaság A miniszterelnök szerint is bajban leszünk, ha januárban nem lő ki a magyar gazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:48
Repülőrajtot kell venni 2025-ben, ez a siker kulcsa Orbán Viktor szerint. Donald Trump miatt is aggódik a kormányfő, derült ki pénteki rádiós megszólalásából.
Makro / Külgazdaság Mekkora fizetésre számíthat Magyarországon jövőre az átlagember?
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:30
Jelentős emelkedést mutatnak a magyarországi fizetések. Ahogy a reálbérmutató is szépen nőtt, amire nagy szükség is volt a tavalyi esés után. 
Makro / Külgazdaság Ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapest „testvérvárosában”
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:58
Szerbia fővároságban, Belgrádban 2025 első napjából kezdve ingyenesen lehet majd utazni a tömegközlekedésen. A város lakossága szempontjából akkora, mint Budapest.
Makro / Külgazdaság Egy sor kockázattal kell számolni 2025-ben is
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:44
Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG