3p
Az alapkamat jelentős csökkenése nagyban hozzájárult az MNB 2013-as eredményének javulásához - de nem a nyereséges gazdálkodás a legfontosabb feladat.

A hétfőn közzétett előzetes adatok alapján az MNB veszteség nélkül zárta a 2013-as évet. Részletek >>

Sokat segített az alapkamat-vágás

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a jegybanki alapkamat a 2012. november végi 6 százalékról a felére csökkent 2013 végére - alapvetően ezért nem lett veszteséges az MNB, mert így a kéthetes kötvényállományra kifizetett kamat sokkal kisebb, mint amivel 2012 év végén terveztek.

Az alapkamat alakulása

A kéthetes kötvényállományon - amely akkor nagyjából 4 ezer milliárd forint körül volt - 1 százalékos kamatcsökkenés 40 milliárdos megtakarítást eredményez. Ebből kiindulva a 3 százalékos kamatcsökkentés nagyjából 120 milliárd forintot jelentett. Németh Dávid megjegyezte azt is, hogy bár a részletes adatokat csak áprilisban hozzák nyilvánosságra, de a többi eszköz átértékelődése, a devizakötvényeken elért nyereség is hozzájárulhatott az eredményhez.

Nem az a lényeg, veszteséges-e a jegybank, hanem hogy hogy dolgozik

Balatoni András, az ING vezető elemzője szintén kiemelte: a jegybanki eredmény javulása az irányadó ráta érdemi csökkenése miatt alakult ki, így a kéthetes futamidejű MNB-kötvény kamatköltsége is mérséklődött. A kéthetes kötvényállomány növekedését ellensúlyozta az alapkamat csökkenése. Az idei eredmény tervezésekor, még 2012-ben fix kamatpályával számoltak - jegyezte meg.

Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy nem tekinthető a jegybank elsődleges feladatának a nyereséges gazdálkodás. A monetáris politika céljai a törvényben pontosan meghatározottak, ezen célok elérésének - alacsony infláció, pénzügyi stabilitás - kedvező hatásai az egész társadalomra, minden egyes gazdasági szereplőre kiterjednek, viszont az ezzel kapcsolatos költségek közben koncentráltan jelentkeznek a jegybanki mérlegben - mondta Balatoni András.

Megjegyezte: nem is az a kérdés, hogy a jegybanki eredmény hogyan alakul, hanem sokkal inkább az, hogy az államháztartás konszolidált eredménye hogyan alakul a jegybanki tevékenységnek köszönhetően.

Idén is megcsinálják?

A törvény nem ír elő eredménycélt a jegybank számára. A jegybanknak a törvényben meghatározott feladatait kell végrehajtania, eközben elér valamilyen eredményt – monetáris politikai szempontból ez tehát nem korlátozó tényező. Természetesen a jegybank ügyel arra, hogy alapvető céljainak veszélyeztetése nélkül a lehető legkisebb jegybanki veszteséget érje el, ne terhelje a következő évek költségvetését. Úgy látjuk, hogy mind idén [2013-ban], mind pedig jövőre [2014-ben] 0 közeli eredmény várható. Ez persze sok tényező függvénye, de jelenleg úgy tűnik, hogy az NHP második, eddig megnyitott 500 milliárdos körével együtt is tartható - ezt Palotai Dániel, a jegybank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója mondta el a Privátbankárnak adott korábbi interjújában - részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG