3p

A nyári szünet után lapcsoportunk által rendezett Klasszis Klub is ismét kinyitja a kapuit. Következő, augusztus 23-án online sorra kerülő adásunk vendége Chikán Attila volt gazdasági miniszter, a Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója lesz, akivel természetesen az aktuális gazdasági kérdések – infláció, GDP, uniós pénzek – mellett, már csak a szűkebb szakmai érdeklődésére tekintettel is, azt az újfajta jegybanki megközelítést is körbejárjuk, miszerint a versenyképesség javítását nem az árfolyamok révén kellene elérni.

Meglepő kijelentést tett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Monetáris Tanács legutóbbi, július 25-ei ülését követő sajtótájékoztatóján. Virág Barnabás ugyanis azt mondta, a jövőben a termelékenység és a versenyképesség javítására kell a hangsúlyt helyezni, amit – és ez a lényeg – nem az árfolyamok révén kellene elérni. Márpedig ez jelentős fordulat ahhoz képest, amit az MNB idestova több mint tíz éve, amióta Matolcsy György áll a monetáris hatóság élén, követ, nevezetesen, hogy hagyta leértékelődni a forintot. 

De vajon mit szól ehhez az újfajta megközelítéshez az a személy, aki már egy ideje a versenyképességgel mindennapi szinten foglalkozik? Néhány nap múlva megtudhatjuk, méghozzá lapcsoportunk Klasszis Klubjában, amelynek vendége Chikán Attila lesz, Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója.

Következő Klasszis Klubunk vendége Chikán Attila lesz. Fotó: MTI
Következő Klasszis Klubunk vendége Chikán Attila lesz. Fotó: MTI

Mivel azonban az intézet csaknem két évtizeddel ezelőtti irányításának átvétele előtt Chikán Attila gazdasági miniszteri tisztséget is betöltötte – 1998 júliusától 1999 végéig, az első Orbán-kormányban –, természetesen a versenyképességnél szélesebb témákban is kikérjük a véleményét. Úgymint

  • infláció, annak apropóján az árstopok augusztus 1-jei kivezetése utáni helyzet, az egyszámjegyű fogyasztóiár-index elérésének esetleg már októberi, s a 2023 végi 7 százalékos ráta elérésének lehetőségéről
  • az euró magyarországi bevezetéséről
  • a gazdasági növekedésről.

És természetesen nem maradhat szó nélkül napjaink „slágertémája”, az uniós pénzek érkezése.

A mintegy egyórásra tervezett beszélgetés során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket a vendégünknek, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük az adás alatt chaten, valamint előzetesen a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldhetik kérdéseiket.

Az augusztus 23-án, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Korábbi Klasszis Klubunk beszámolói:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG