3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Mélyponton a forint az euróhoz képest – Ismét módosíthatják a reklámadót – Lesz új 3-as metró, a fővárosi közgyűlés döntött a kérdésben

Kéthavi mélyponton, 310 közelében kezdte a hetet a forint, majd reggel kissé tovább gyengült. Ennek több oka is van: a devizahiteles-mentés, egy lapinterjúban a kivonuló bankokról beszélő jegybank-alelnök, az eltűnő infláció, a mélyben lévő állampapír-hozamok és alapkamat, az amerikai pénznyomda kivezetése és a geopolitikai feszültségek.

A hét legizgalmasabb napja csütörtök lesz: az Európai Központi Bank ekkor ismerteti kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, illetve beszédet mond Mario Draghi, sőt fontos amerikai munkaerő-piaci adatokat is közzétesznek aznap.

Alig 2 héttel az elfogadása után máris módosíthatják a reklámadót. A fideszes L. Simon László nyújtott be javaslatot azzal a céllal, hogy korlátozza az adóalap csökkentésének lehetőségét az idén. Erre csak akkor lenne mód, ha az adóalany 2013-as üzleti évének adózás előtti eredménye nulla vagy negatív. Az indoklás szerint a módosítás figyelemmel van arra is, nem kizárt, hogy egyes adózóknak – idézem - "kreatív” ügyletekkel negatív lett a társasági adóalapjuk.

Jóváhagyta a 3-as metró felújításának előkészítő tervezését a Fővárosi Közgyűlés. A felújítás 1,2 milliárd forintjába kerülne az önkormányzatnak. A javaslat szerint ha a Budapesti Közlekedési Központ július 8-ig nem köti meg a tervezői szerződést, úgy elveszik a 635 millió forintos uniós támogatás.

A közgyűlés módosította a távhőrendeletet is, e szerint a Budapesten működő távhőszolgáltatók a hőellátási módtól függetlenül kötelesek megfizetni a Főtávnak az általános hődíj-tarifát.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az idei nyári kiárusítások alatt az árzuhanások mértéke és a kiárusításba vont cikkek köre is szűkebb lehet a korábbiaknál. Ennek oka a ruházati piac helyzetének javulása. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a ruházati termékek vásárlásának értéke 2012-ben 405 milliárd forint volt, míg 2013-ban 423 millió, azaz változatlan áron számítva 5 százalékkal növekedett a ruházati kereskedők bevétele.

Holnaptól tovább csökkennek az Európai Unió, valamint Izland, Norvégia és Lichtenstein területén a mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjai. Ezt a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell. Ez azt jelenti, hogy az uniós tagállamokban és a felsorolt országokban történő barangolás esetén a kezdeményezett hívások díja július 1-jétől majdnem 19 százalékkal, a fogadottaké megközelítőleg 27, míg az SMS-küldéseké 23 százalékkal csökken.

Idén is a last minute ajánlatokkal járhatnak a legjobban az olcsó utat kereső nyaralók. A Világgazdaság azt írja: sokat spórolhat az, akinek mindegy, mikor hova utazik, így akár 40-50 százalékos kedvezmény is "megcsíphető". A Világgazdaság által megkérdezett utazási irodák szerint azonban idén nyáron kevésbé van szükség a kedvezményekre, mert az utóbbi hetekben a charterpiacon annyi járatösszevonás vagy törlés történt, hogy a kínálat és a kereslet kiegyenlítettebb lett.

Itt a nap térképe: arról, hogy túl hosszú vagy túl rövid a nyári szünet. Európában van, ahol 7 hétnél is rövidebb ideig tart a nyári szünet, más országokban viszont akár 3 hónapnál is több időre szélnek eresztik az iskolásokat. Az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik az Unióban, ezért minden tagállam maga dönt az oktatási struktúráról, így a szünetek hosszáról és időpontjáról is. Ezen a térképen az látható, mennyire eltér az iskolai szünidő időtartama az Unió tagországaiban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG