3p
Lassan egyre biztosabb, hogy Donald Trump nem viccből indult el az amerikai elnökválasztáson. Kijött a kampányvideója is, kemény állításokkal.

Ahogy arról már itt is írtunk, Donald J. Trump útnak indította az első tévés kampányhirdetését, amelyben az illegális bevándorlás megállítását és az Iszlám Állam legyőzését ígéri. A New York Times részletesebben is kielemezte a videót, mi ebből válogattunk.

Mi is történik?

Azok, akik kihagynák a félperces mini akciófilmet, itt a lényeg összefoglalva: a videó kifejezetten sötét hangulatú, tengerészeti és vízi bombázásokkal, és a határon átosonó homályos figurákkal kiegészítve. Egy ponton megjelenik Hillary Clinton és Barack Obama arca is, amely nem túl finoman vált át a san bernardinói mészárlást elkövető házaspárra. Trump elmennydörgi a szokásos „I approve this message” (Ez az én üzenetem) szlogenjét, majd egy mélyhangú narrátor belevág a pánikkeltésbe, hiszen „míg a politikusok azt tettetik, hogy ez valami más, Donald Trump annak hívja, ami: radikális iszlamista terrorizmus”.

Trump egyébként tényleg komolyan gondolta, hogy kitiltja a muszlimokat az Egyesült Államokból, és a mexikói határon egy olyan kerítést építtetne, amit Mexikóval fizettetne ki. Az egész kisfilm lényege az az üzenet, hogy az amerikaiak nincsenek biztonságban.

Beletalált a témákba

Ha valaki kicsit jobban képben van Donald Trump eddigi kampányával, rögtön látszik, hogy az egész a bevándorlás miatti pánikkeltésre épül. A jelenleg legesélyesebb republikánus jelölt többször is párhuzamot vont már korábban a menekültek és a terrorizmus közt, és még a videó legtámogathatóbb célmegjelölése, avagy az Iszlám Állam gyors legyőzése és olajának megszerzése is ebből indul ki. A január eleji adatokat nézve egyébként nagyon bejön az amerikaiaknak ez az üzenet, Donald Trump jelenleg 35 ponton áll, messze vezetve a republikánus jelöltek közt.

Nem lesz ilyen

Trump korábbi beszédeihez hasonlóan a videó is a félelemre épít, de nincsen különösebben sok valóságalapja. A muszlimok ideiglenes kitiltása sem tűnik megvalósíthatónak, a durván iszlamofób ötletből már most óriási jogi vita kerekedett ki az Egyesült Államokban. A Mexikó felé építendő kerítés kifizettetése Mexikóval szintén nem megvalósítható, ráadásul a videóban látható kerítésmászó menekülteket nem is azon a határon, hanem Marokkóban vették fel.

A videó a nevetséges állítások ellenére is jócskán megérte Trumpnak és kampánystábjának, mivel óriási médiafigyelmet hozott, még ha nem is feltétlenül pozitívat. Alapvetően azonban az látszik, hogy Donald Trump képes arra, amire más jelöltek nem: le tudja csökkenteni vonzerejét 30 másodpercbe, és így még több emberhez jut el az, egyébként roppan egyszerű üzenet. A kérdés már csak az, hogy vajon tényleg naggyá teszi-e újra Amerikát?

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG