3p

A GKI előrejelzése szerint a nyugdíjak idén - a nyugdíjprémium idei elmaradása és a nyugdíjas árindex átlagosnál magasabb volta miatt - a törvényi előírások betartása ellenére statisztikai értelemben sem őrzik meg reálértéküket.

A GKI Gazdaságkutató legfrissebb prognózisában elvetette az előző, márciusi előrejelzésében felvázolt kevésbé pesszimista - 3 százalékos GDP-csökkenést jósló - forgatókönyvét, miközben kissé enyhített pesszimista - 7 százalékos visszaesését valószínűsítő - forgatókönyvének borúlátásán. Az év egészét tekintve 6 százalékos visszaeséssel számol, a második negyedévben 15, a második félévben pedig 5 százalék körüli GDP-csökkenést feltételezve. A tavalyi GDP-t feltehetőleg csak 2022-ben éri el a magyar gazdaság - közölte az MTI.

A legfeljebb 3 százalékos visszaesés eléréséhez arra lenne szükség, hogy az idei második félévben a magyar GDP-termelés meghaladja a tavalyit, ezt pedig a GKI szakértői rendkívül valószínűtlennek látják. A bruttó keresetek válság alatti alakulásáról még nincsenek adatok, de a GKI szakértői jelzésértékűnek tartják, hogy az szja-bevételek a márciusi 9,1 százalék után áprilisban már csak 5,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó keresetek átmenetileg a nemzetgazdaság jelentős részében nominálisan is csökkentek, ez a járvány lefutásától függően az év második felétől konszolidálódni kezdhet.

A GKI éves átlagban az átlagkereset 5 százalék körüli emelkedésére, és a csökkenő foglalkoztatás miatt a keresettömeg minimális növekedésére számít. A reálkeresetek statisztikailag 1-2 százalékkal emelkedhetnek, az inflációs kosártól eltérő fogyasztási szerkezet miatt azonban ez gyakorlatilag stagnálást fog jelenteni. A keresettömeg reál értelemben 3 százalék körüli mértékben csökken.

A nyugdíjak idén - a nyugdíjprémium idei elmaradása és a nyugdíjas árindex átlagosnál magasabb volta miatt - a törvényi előírások betartása ellenére statisztikai értelemben sem őrzik meg reálértéküket, jegyezte meg friss prognózisában a GKI, amely 2020 átlagában a foglalkoztatás mintegy 3 százalékos csökkenésével és a valós munkanélküliség 6 százalék körüli rátájával számol, de az év végén a helyzet már kedvezőbb lesz, mint az év közepén.

Az év végére 3 százalék körüli, éves átlagban 3,3 százalékos inflációt várnak, de hozzáteszik, hogy a valóságos áremelkedés ennél nagyobb lehet, mivel az inflációs kosár a két évvel korábbi fogyasztási szerkezetnek felel meg, miközben a járvány következtében az egyes termékcsoportok súlya nyilvánvalóan radikálisan megváltozott.

A GKI részben a nagyobb költségvetési kiadások szükségessége, részben a kormány által vártnál kisebb GDP miatt a kormány által előrejelzettnél magasabb, 5 százalék körüli GDP-arányos államháztartási hiányt; továbbá 75 százalék körüli államadósságot, vagyis a tavalyi 66,3 százaléknál és a kormány által prognosztizált 72,6 százaléknál egyaránt magasabbat vár 2020-ra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG