2p
Új 10 ezer forintost vezet be holnaptól a nemzeti bank – Drágulhat a búza az ukrán válság miatt – Mától csak online kasszát lehet használni és csak sárga taxik közlekedhetnek a fővárosban

Lecseréli a 10 ezer forintos bankjegyet a Magyar Nemzeti Bank. A most forgalomban lévő bankjegyek is forgalomban maradnak, bevonásukról később dönt majd a jegybank. Az MNB 2014 és 2018 között a jelenleg forgalomban lévő valamennyi bankjegyet megújítja, az új pénzeket nehezebb lesz majd hamisítani. A csere nagyjából 20 milliárd forintba kerül majd.

5,7%-kal csökkent az áram ára a tavalyi év azonos időszakához képest – életbe lépett a rezsicsökkentés újabb szabálya. Később a távhő is olcsóbb lesz.

Amerikában ma munkaszüneti nap van, emiatt csendesebb kereskedésre számíthatunk ma a piacokon. A figyelem elsősorban Ukrajnára irányul, illetve most inkább Fehéroroszországra, hiszen Minszkben rendeznek egy találkozót az orosz és az ukrán fél között. A forint gyengült egy kicsit reggel, továbbra is igen drága az euró.

A jobbára változatlan gabonaárak miatt érdemben nem változott a Magro Gabonaindex a 35. héten. Gyakorlatilag az összes gabonafélére a stagnálás volt a jellemző itthon és a világpiacon egyaránt.

Véget ért a két és fél hónapos nyári vakáció - nyolc órakor megkezdődött a tanítás az iskolákban, elindult a 2014/2015-ös tanév 1 millió 267 ezer diák számára. A tanév 181 napból áll, az első hosszabb szünet október végén lesz.

A Fővárosi Törvényszék 11 bank és pénzintézet, köztük takarékszövetkezetek és lízingcégek devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja ma. A bankok közül a Sberbank és a Porsche Bank, a takarékszövetkezetek közül pedig a Savaria Takarékszövetkezet és az Örkényi Takarékszövetkezet próbálhatja meg azt, ami eddig még senkinek sem sikerült: legyőzni az államot - igaz, csak 4 esetben hirdettek eddig eredményt, a többi döntést elhalasztották.

Mától csak online kasszát használhatnak a vállalkozások. Azok, akik nem cserélik le régi pénztárgépüket, akár egy millió forintos mulasztási bírságot is kaphatnak, és az üzletüket is bezárathatják 12 napra.

Mától csak sárga taxival lehet utazni Budapesten. A taxisoknak az engedélyüket is meg kellett újítani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG