3p
Ma 500 embert visszavesz Törökország Görögországból, megszámolja, hány szír van közöttük, és ugyanannyi másik szírt visszaküld Európába.
Egy Frontex-tiszt kísér fel egy illegális bevándorlót egy kompra Leszbosznál 2016. április 4-én. Hajnalban indult a járat Törökországba. Fotó: EPA/Orestis Panagiotou

Törökország választja ki, hogy a szír menekültek közül kiket küld Európába az illegális migráció visszaszorítását célzó március 18-i megállapodás keretében - jelentette Efkan Ala belügyminiszter szavaira hivatkozva az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap. Az egyezmény értelmében az EU-nak minden egyes Görögországból Törökországba visszatoloncolt szíriai állampolgárért cserébe be kell fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból. Lapértesülések szerint így ma 50 szír érkezhet Németországba >>

Ma 500 embert vesznek vissza

Törökország azokat a menekülteket fogadja vissza, akik március 20-tól kezdve érkeztek Görögországba az Égei-tengeren keresztül. A visszaszállítás során az afgán, a pakisztáni és az iraki migránsokat hazájukba küldik tovább, míg a szír menekülteket először átmeneti védelmi központokba, majd délkelet-törökországi táborokba irányítják - közölte.

Hangsúlyozta: Törökország belső tartományaiban a szíriai migránsok számára alkalmas megannyi hely található, tehát nem az Égei-tengeri régióban helyezik el őket.

Ala felszólalásában elmondta, hogy arról tájékoztatták a görög hatóságokat: a török kapacitások alapján április 4-én 500 menekültet tudnak visszafogadni. A görög fél eddig 400 migráns visszaszolgáltatását jelezte, de ez a szám még nőhet.

Néhány száz embert hajóztatnak

Az Anadolu hírügynökség vasárnap arról is írt, hogy két hajó érkezik majd hétfőn migránsokkal a görög Leszbosz szigetről a török Dikili kikötőjébe. Az illegális bevándorlókat később a nyugat-törökországi Izmirből buszokkal egy másik város menekülttáborába szállítják.

Az NTV török hírtelevízió Dikiliben tartózkodó tudósítója, Merih Ak vasárnap arról számolt be, hogy a török hatóságok két sátrat állítottak fel a hajókikötőben. Itt először egészségügyi vizsgálatot végeznek el a migránsokon, majd ujjlenyomatot vesznek tőlük, fényképet készítenek róluk, valamint rögzítik személyes adataikat. Hétfőn két hajó, egy 200 és egy 100 fős érkezik, amelyek a nap folyamán összesen mintegy 500 embert hoznak át a szemközti oldalról - erősítette meg a török tudósító. Hozzátette: a lehetséges feszültség megelőzése céljából szigorú biztonsági óvintézkedések keretében minden egyes migránsra egy rendőr fog felügyelni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG