3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest,

a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet.

A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.

Előrelép az eurózóna is?

Az áprilisi 1,8 százalékhoz képest 2,1 százalékra javította a fejlett országok idei növekedésére vonatkozó várakozását a valutaalap, míg a jövő évi adatot 1,7 százalékról 1,8 százalékra módosította. Az országcsoport hazai összterméke tavaly 2 százalékkal nőtt.

Az euróövezetben a tavalyi 1,2 százalékos GDP-növekedés után idén 1,1 százalékos bővülést vár az IMF, jövőre pedig 1,2 százalékosat ugyanúgy, mint áprilisban.

Németország idei gazdasági növekedésével kapcsolatos várakozását 0,8 százalékról 1,3 százalékra javította, a jövő évit viszont 1,2 százalékról 1,1 százalékra rontotta az IMF. A német GDP tavaly 0,2 százalékkal nőtt.

Szentpétervár, Oroszország egyik legnagyobb városa. Az IMF szerint 2027 még az orosz gazdaság számára is pozitív lehet
Szentpétervár, Oroszország egyik legnagyobb városa. Az IMF szerint 2027 még az orosz gazdaság számára is pozitív lehet
Fotó: Depositphotos

A fejlődő országok hasíthatnak

Az amerikai gazdaságtól az IMF 2,3 százalékos gazdasági bővülést vár az idén ugyanúgy, mint áprilisban, miközben a jövőre várható bővülés ütemét 2,1 százalékról 2,3 százalékra javította. Tavaly 2,3 százalékkal nőtt az amerikai GDP.

A fejlődő országokban idén 3,7 százalékos, jövőre 4,4 százalékos növekedést vár az IMF. Az idei prognózist 0,2 százalékponttal lefelé, a jövő évit 0,2 százalékponttal fölfelé módosították. Az országcsoport GDP-je 4,5 százalékkal bővült tavaly.

A térségben a vizsgált országok közül a legnagyobb visszaesést Szaúd-Arábiában várja az IMF.

Úgy véli, hogy a szaúdi gazdaság 3,3 százalékkal zsugorodik az idén, míg a szervezet áprilisban még 3,1 százalékos növekedést jelzett. A jövő évi szaúdi növekedési kilátást 4,5 százalékról 7,9 százalékra javította az IMF. Az ország GDP-je tavaly 4,6 százalékkal nőtt.

Mihez kezd jövőre Kína és Oroszország?

Az IMF 4,4 százalékról 4,5 százalékra javított Kína idei növekedésével kapcsolatos előrejelzését áprilishoz képest, a jövő évit 4 százalékon tartotta. Kína gazdasága tavaly 5 százalékkal nőtt.

India idei és jövő évi gazdasági növekedése nagyobb lehet az áprilisban vártnál, és jócskán meghaladja majd a kínait. Az idei és a jövő évi kilátást egyaránt 6,5 százalékról 7 százalékra javították, miután tavaly 7,8 százalékkal bővült az indiai gazdaság.

Oroszország GDP-je idén és jövőre is 0,9 százalékkal nőhet, kevésbé az áprilisban mindkét évre várt 1,1 százaléknál. Az orosz GDP 1 százalékkal nőtt tavaly.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 5 százalékkal bővült. Az IMF prognózisa szerint idén 4,6 százalékkal, jövőre 4,7 százalékkal nő. Áprilisi becsléséhez képest az idei forgalom alakulásával kapcsolatos adatot 1,8 százalékponttal, a jövő évit 0,9 százalékponttal javították. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG