2p
Összeült az MNB Monetáris Tanácsa, hozták a papírformát Matolcsyék.

Vagyis a várakozásoknak megfelelően változatlanul, 1,35 százalékon tartották az alapkamatot.

Ezért nem meglepő

Matolcsy György MNB-elnök a tavaly júliusi kamatdöntő ülés után jelentette be, hogy véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus. Akkor azt is mondta, hogy a jegybank a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be.

A tavaly december 15-i kamatdöntő ülésen a monetáris tanács tagjai egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak.

Már az előzőnél sejteni lehetett, nem lesz semmi

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője még a tavaly decemberi kamatdöntés után mondta, az MNB indoklása is azt mutatja, egyelőre lezártnak tekinti a kamatcsökkentési ciklust, és 2016 végéig szinte biztosan 1,35 százalékon tartja irányadó kamatát. Hozzátette: számítani lehet 2016 első felében a korábban bejelentett nem-hagyományos intézkedésekre; a korábbi nyilatkozatok és az indoklás szerint az MNB elsősorban alacsonyabb és laposabb hozamgörbét szeretne.

A CIB vezető elemzője felidézte Nagy Márton, az MNB alelnökének korábbi nyilatkozatát, amely szerint akár 2018 elejéig is változatlan maradhat az alapkamat. Nem-konvencionális intézkedésekre azonban 2016 első részében még lehet számítani, a korábbi nyilatkozatok és az indoklás szerint az MNB elsősorban alacsonyabb és laposabb hozamgörbét szeretne - tette hozzá.

Nem hagyományos eszközökhöz nyúlnak

Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője szerint, mivel a jegybank szándéka, hogy a teljes előrejelzési időhorizonton változatlan szinten tartsa az irányadó rátát, a figyelem az alapkamat mértékéről egyre inkább a nem hagyományos eszközökre kerül át.

Felidézte: Virág Barnabás, a jegybank ügyvezetője korábban úgy fogalmazott, hogy a monetáris tanács finomhangolhatja monetáris politikai eszköztárát, mivel a lefelé mutató inflációs és növekedési kilátások lehetőséget adnak a további lazításra. Elsősorban a jegybank önfinanszírozási programját érintheti a módosítás, ezen belül is a hozamgörbe hosszú lejáratait célozhatja a jegybank - jegyezte meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG