4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megemelték az alanyi adómentesség határát és kitolták az új lakások áfakedvezményét.
Illusztráció. (Fotó: MTI)

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelte az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, továbbá 2023 végéig meghosszabbította a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek. A képviselők 115 igen szavazattal, 20 nem ellenében és 36 tartózkodás mellett fogadta el a pénzügyminiszter előterjesztését.

A kormány korábban kifejtett álláspontja szerint az alanyi adómentesség értékhatárának emelését a gazdaság növekvő teljesítménye teszi lehetővé és több mint 650 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget.Varga Mihály november elején jelentette be az új lakások kedvezményes áfakulcsának meghosszabbítását, hangsúlyozva, azt az építőipari szakértők kérésére fogalmazták meg.

Még 5 évig marad a kedvezményes lakásáfa

Ezrek lélegezhetnek fel a kormány bejelentése után

Az ingatlan.com korábbi összegzése szerint a lakásáfa kitolásával több ezer, akár több tízezer lakás építtetője jut levegőhöz - nem kell kapkodniuk a kivitelezéssel, és a lakásdrágulás üteme is csökkenhet. Részletek >>>

A kedvezményes adókulcs főszabály szerint jövő év végéig hatályban van, ami azt jelenti, hogy 2019. december 31-ig minden - a törvényi feltételeknek megfelelő - új építésű lakóingatlan - 300 négyzetméternél nem nagyobb egylakásos lakóingatlan, 150 négyzetméternél nem nagyobb többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás - értékesítése után a legalacsonyabb mértékű, 5 százalékos áfát számítják fel. A kedvezményes adómérték a változtatást követően az ingatlan legkésőbb 2023. december 31-én történő étékesítéséig alkalmazható.

Szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulás

A most elfogadott módosítás a fentieken kívül külön fejezetet tartalmaz a jövő év elejétől hatályba lépő kedvezménynek az új szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást érintően, amely a közigazgatásból elbocsátott, védett korban lévő személyek elhelyezkedését segíti. A kedvezmény értelmében a munkáltatók - a minimálbér négyszeresének erejéig - a szociális hozzájárulási adó mértékével megállapított összeggel egyenlő kedvezményt vehetnek igénybe a 60. életévét betöltött, közigazgatásból elbocsátott munkavállalók után.

Kötelező ellenőrzés a két évig veszteségesen működő cégeknél

A Ház emellett kötelező ellenőrzést írt elő az adóhatóságnak a tartósan veszteségesen működő, két egymást követő üzleti évben 60 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt elérő cégeknél, mivel ezekben az esetekben fokozottabban merül fel az adóelkerülés veszélye. A kötelező ellenőrzés ugyanakkor nem vonatkozik a jogelőd nélkül induló vállalkozásokra az első négy üzleti évükben.

Lejjebb vitték a bankadó felső kulcsát...

A parlament egy módosító javaslat elfogadásával felhatalmazást adott a kormánynak rendeletalkotásra a filmtámogatás és a látványcsapatsportok támogatása korlátjának meghatározására. Emellett a látványcsapatsportok esetében a 2019-2020-as időszaktól kezdődően lehetővé vált a sportcélú ingatlanok üzemeltetésének támogatása is.

A képviselők a bankadó felső kulcsát 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökkentették összhangban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött korábbi megállapodással.

A változtatások lehetővé tették még, hogy a jövőben jellemzően munkabérként adózó cafeteria juttatások értéke ne módosítsa úgy a munkáért járó jövedelem adóalapját, hogy azzal a munkáltató rosszabbul jár. A magáncélra is használt céges személygépkocsik esetében bevezették az 50 százalékos magánhasználat vélelmét, amelynek igénylésével az érintetteknek nem kell vezetniük a jelentős adminisztrációs terhet jelentő útnyilvántartást.

... és a visszaigényelhető adó mértékét a buszoknál

Az Országgyűlés 7 forintról 3,5 forintra csökkentette a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek és buszokra vonatkozó, úgynevezett kereskedelmi gázolaj után visszaigényelhető adó mértékét. Az indoklásban hangsúlyozták, a kormány továbbra is az uniós szabályok alapján adható legmagasabb mértékű kedvezményt biztosítja az érintetteknek.

A képviselők adómentessé tették továbbá a nemzetiségi pedagógusképzésben résztvevőknek, pályázat alapján nyújtott ösztöndíjat.

A Ház 10 millió forintos összegkorlátot határozott meg arra a lakáshitelre, amely után a munkáltatónak nem kell kamatkedvezményből származó jövedelmet megállapítania. Emellett eltörölték a feltételrendszerből a méltányolható lakásigény követelményét. Az adócsomag kibővítette az adóhatóság hatáskörét is, amely így 2019-től átveszi a törvényszéki végrehajtás feladatait.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG