1p
Járai Zsigmond szerint Magyarország csak egy gazdaságpolitikai fordulattal tud kilábalni a nehéz helyzetből, az európai uniós szabályoknak 150 százalékig meg kell felelni, módosítani kell az adórendszert és az elvárásoknak megfelelően a jegybanktörvényt is. Véleménye szerint az új gazdaságpolitikának békülékenyebbnek és nyitottabbnak kell lennie.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának elnöke, aki a napokban mondott le a Költségvetési Tanács elnöki tisztéről, a Világgazdaságnak adott interjúban kijelentette, hogy a legfontosabb feladat egy gyökeres gazdaságpolitikai fordulat végrehajtása, ami véleménye szerint el is kezdődött, melynek jele, hogy az IMF-hez fordult Magyarország és a GDP 4-5 százalékának megfelelő költségvetési szigorítás szerepel a büdzsében.

A piacok nem tolerálják tovább az unortodox gazdaságpolitikát

A forint árfolyamára vonatkozóan Járai Zsigmond kiemelte, hogy egy stabilizáló lépés valószínűleg azonnal forinterősödést okozna, hozzátette, hogy mára bebizonyosodott, hogy a piacok nem tolerálják tovább az úgynevezett unortodox gazdaságpolitikát.

Az MNB felügyelő bizottságának elnöke szerint a jegybanktörvényt az elvárásoknak megfelelően módosítani kell, változtatni kell az adórendszeren, mert túl bonyolulttá vált. Hozzátette, hogy intézményi és személyi változásokat is igényel egy ilyen típusú gazdaságpolitika, a gazdaság pénzügyi irányításának nagyobb teret kellene kapnia, "a politikát pedig erről a területről a háttérbe kellene szorítani". Járai Zsigmond szerint a különadókat a lehető leghamarabb ki kell vezetni, a hazai vállalkozásokat terhelő adminisztrációt ténylegesen csökkenteni kell, s a bankokat és a tőzsdét újra aktivizálni kell.

Az új gazdaságpolitikának békülékenyebbnek, nyitottabbnak kell lennie

Az MNB felügyelő bizottságának elnöke az IMF-fel kötendő megállapodásról kifejtette, hogy lesz megállapodás. Hozzátette, hogy az Európai Uniót politikai értelemben nehezebb ügynek látja bizonyos EU-jogszabályoknak való megfelelési kényszer miatt. Járai Zsigmond kiemelte, hogy ilyen kiélezett gazdasági helyzetben nem tehetjük meg, hogy nem vesszük teljes mértékben figyelembe az elvárásokat, az új gazdaságpolitikának békülékenyebb, nyitottabb hangnemet kell megütnie.

Járai Zsigmond szólt arról is, hogy "egy gazdaságpolitikai fordulat gyors hozamfelár-csökkenést képes hozni" az állampapír piacon. Elmondta, hogy az IMF-fel és az EU-val való megállapodás ezen sokat lendíthet, de még jobb lenne, ha nem várnánk meg, hogy diktáljanak számunkra, hanem magunk indulnánk el a helyes úton. Járai Zsigmond úgy véli, hogy egy jó gazdaságpolitikával a 80 százalékos GDP-arányos államadósság még menedzselhető. Járai Zsigmond szavai szerint a magas kockázati megítélésünknek egyértelműen a bizalmatlanság az oka.

"Nem lehet egyeztetés nélkül, sürgősséggel benyújtani törvényeket"

Arról, hogy mit gondol az MNB és a PSZÁF összevonásának lehetőségéről Járai Zsigmond kifejtette: számos érv szól mellette, hiszen a bankválság megelőzésére alkalmas pénzügyi eszközök a jegybank kezében vannak, az információk viszont a felügyeletnél. Az elképzelt megvalósítás rossz volt, szavai szerint "nem lehet egyeztetés nélkül, sürgősséggel benyújtani az ilyen törvényeket, hanem meg kell vitatni a jegybankkal, a felügyelettel és az EU-val is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG