1p
Az idei első negyedévi GDP-adatok alapján jelentősen javították magyarországi, ugyanakkor rontották csehországi és lengyelországi előrejelzéseiket szerdán londoni pénzügyi elemzők.

A Moody's Analytics felülvizsgált és Londonban ismertetett prognózisában azonban több más nagy londoni ház előrejelzésével ellentétben még így is egész éves idei visszaesést valószínűsített a magyar gazdaságban. A cég - amely nem azonos a Moody's Investors Service hitelminősítővel - közölte: Csehországban 0,6 százalékos gazdasági visszaesést vár idén az általa eddig jósolt 0,1 százalékos növekedés helyett. A lengyel gazdaság teljesítménye az új előrejelzések szerint várhatóan 1,4 százalékkal nő az idén - az előző prognózisban 1,6 százalékos idei lengyel GDP-plusz szerepelt -, Magyarországon pedig a cég 0,3 százalékos GDP-csökkenést vár 2013-ra az eddig jósolt 1,8 százalékos visszaesés helyett.

A Moody's Analytics felzárkózó piacokkal foglalkozó londoni elemzőstábja a felülvizsgálatot azzal indokolta, hogy az első negyedévi cseh és lengyel GDP-adatok negatív meglepetést jelentettek, Magyarországon ugyanakkor "meglepő módon véget ért a recesszió". A cég javított magyarországi előrejelzése is azonban a legborúlátóbbak között van a City elemzői közösségén belül, mivel egyre szélesebb körű - jóllehet továbbra sem egyöntetű - az a vélemény Londonban, hogy a magyar gazdaságban 2013 egészében már növekedés várható.

A BNP Paribas bankcsoport befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai legújabb, jelentőse felülvizsgált előrejelzésükben közölték: a vártnál sokkal jobb idei első negyedévi kiindulópont alapján most már 0,7 százalékos növekedéssel számolnak Magyarországon 2013 egészében a cég által eddig jósolt 0,4 százalékos visszaesés helyett. A ház szerint az erős első negyedévi lendület mellett kedvező előjel a "viszonylag jónak" ígérkező idei mezőgazdasági terméshozam. A BNP Paribas elemzőinek számításai szerint a tavalyi gyenge betakarítás nyomán belépő igen jelentős éves bázishatás révén a mezőgazdaság egy teljes százalékpontot is hozzáadhat az idei magyar GDP-növekedéshez.

A cég szakértői szerint csak a gyenge euróövezeti teljesítmény akadályozza a magyar gazdaság még markánsabb fellendülését az idén. A ház elemzői azonban 2014 egészében így is 1,8 százalékra gyorsuló GDP-növekedést jósolnak a magyar gazdaságban.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó elemzői az első negyedévi GDP-becslés után szintén javították prognózisukat. Közölték: felülvizsgált előrejelzésük alapján most már átlagosan 0,5 százalékos GDP-növekedést várnak 2013 egészében Magyarországon a ház által eddig valószínűsített 0,2 százalékos visszaesés helyett. Hozzátették: várakozásuk szerint a csökkenő infláció és az autóipari termelés felfutása továbbra is felhajtóerőt biztosít, mindemellett a mezőgazdasági szempontból ezúttal "normálisnak" ígérkező év is várhatóan jelentős lendületet ad az éves összevetésben számolt magyar GDP-növekedésnek.

Az EBRD fekete szemüvege

A magyar gazdaság idei kilátásaira ugyanakkor az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tartja érvényben messze a legborúlátóbb előrejelzést a Cityben. A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet a múlt hónap közepén kiadott új, második negyedéves térségi prognózisában még meredeken rontotta is a működési területének egészére - és ezen belül a magyar gazdaságra - adott idei GDP-előrejelzéseit, és sürgős szerkezeti reformokra szólította fel a térség országait.

A magyar gazdaságban az új EBRD-előrejelzés 0,8 százalékos visszaesést valószínűsített 2013-ra a bank előző, januári prognózisában szereplő 0,1 százalékos idei magyar GDP-mínusz helyett. Az EBRD szerint a tágabb értelemben vett Közép- és Kelet-Európa idei növekedési kilátásai a térség nagy gazdaságainak gyenge teljesítménye miatt romlottak erőteljesen, annak ellenére is, hogy az euróövezeti adósságválság átszűrődő hatásai most már enyhülnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG