2p

Az infláció további mérséklődését várják Németországban a Reuters által megkérdezett tizenegy bank közgazdászai, elsősorban az üzemanyagárak csökkenésének köszönhetően.

A megkérdezettek átlagosan 3,5 százalékos inflációt jeleztek előre novemberre az októberi 3,8 százalék után. Amennyiben a szakértők előrejelzése bebizonyosodik, akkor novemberben már az ötödik egymást követő hónapban csökken a német infláció. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán teszi közzé első becslését.

Az energiaárak alakulása kedvez az infláció csökkenésének - hangsúlyozta Cyrus de la Rubia, a Hamburg Commercial Bank (HCB) vezető közgazdásza. Becslése szerint az üzemanyagárak az előző hónaphoz képest valószínűleg jó egy százalékkal csökkennek, miután a közel-keleti konfliktus ellenére az olajárak az utóbbi időben lejjebb mentek. Az ADAC autóklub adatai szerint az üzemanyagárak március végéhez mérhető szinten vannak. Az élelmiszerek viszont továbbra is az első számú árfelhajtó tényezők maradnak a HCB szakértője szerint.

Mi vár a németekre? Fotó: Depositphotos
Mi vár a németekre? Fotó: Depositphotos

A lassulás azonban bázishatás miatt valószínűleg csak átmeneti lesz és decemberre már 4,2 százalék is lehet az infláció. Stefan Schneider, a Deutsche Bank közgazdásza szerint a kormány 2022 decemberében bevezetett energiaár-támogatás miatt az energiaárak az elkövetkező hónapokban éves összehasonlításban erőteljesen emelkedhetnek.

A megkérdezett szakértők szerint jövőre még nem rendeződik a helyzet megnyugtató módon. "Hosszú távon valószínűleg nem lesz lehetséges az inflációt 3 százalék alá szorítani" - mondta de la Rubia.

Az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos inflációs rátát céloz meg a monetáris unióban. A németországi éttermekben az élelmiszerek áfája, amely januártól 7-ről ismét 19 százalékra emelkedik, valószínűleg mintegy 0,2 százalékponttal növeli az inflációs rátát - mutatott rá Schneider, a Deutsche Bank közgazdásza.

Az energiaár-fék decemberi megszűnése mellett még az is felfelé hajtja majd az inflációt a megkérdezett banki szakértők szerint, hogy már a szolgáltatói szektorban is igyekeznek a munkaadók a megnövekedett bérköltségeiket áthárítani az ügyfeleikre. A Deutsche Bank várakozásai szerint a jövő évi inflációs átlag 2,8 százalék lehet, szemben a tavaly év végi 6,0 százalékkal.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG